A Krónika legutóbbi másfél esztendejének legfontosabb eseményeit, közeljövõbeli terveit is rögzítõ beszélgetés során arra kerestünk választ, hogy volt-e reális esély az RMDSZ és a független oldal közötti megegyezésre, s ha igen, miért hiúsult meg mégis. „Én még a szeptember 6-i kolozsvári megbeszélésre is bizakodóan indultam, bár akkor már érezhetõek voltak jelek, amelyek nem indokolták az optimizmusomat – jelentette ki Tõkés László. – Szeretném ugyanakkor megcáfolni azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Szász Jenõ akadályozott volna meg a megállapodás aláírásában. Az RMDSZ tudja: lejárató kampánnyal nekem szerezne voksokat, ezért igyekezett inkább bûnbakot találni. A november 25-i választások eredményétõl függetlenül gyõztesnek tekintem magam, mivel a romániai magyar közélet megújítási folyamata, a hazai magyar rendszerváltoztatás mindenképpen folytatódik.\" Szász Jenõ szerint ehhez viszont elengedhetetlen „kényszerítõ\" tényezõként kell jelentkeznie egy másik magyar pártnak, amelynek bejegyzési procedúráját még ebben a hónapban elkezdik. Bakk Miklós álláspontja szerint a tárgyalások tétje az erdélyi magyar konszenzusos demokrácia kialakítása volt és kell lennie. Olyan hosszú távú megegyezést kell kötni, amelyben a résztvevõk pontosan szabályozzák azokat a területeket, ahol tovább él, élhet a politikai verseny, illetve amelyekben folyamatos együttmûködésre „ítéltetnek\" a felek. Szóba került, hogy miként érvényesül az EP-ben a képviseleti mennyiség, illetve minõség kérdése, Bakk Miklós szerint hamis és félrevezetõ kiterjeszteni Brüsszelre a román parlamenti gyakorlatot, az „ügyintézõ\" politizálás logikáját. Kolumbán Gábor a romániai magyar EP-jelöltek támogatottsága ügyében kifejtette: akiknek életében, pályáján gyökeres fordulatot hoztak a temesvári események, azok vélhetõen Tõkés-pártiakként nyilvánulnak majd meg az urnák elõtt, a többiek pedig kétségbe vonják a független jelölt alkalmasságát. „Több dolog köt össze bennünket, mint amennyi elválaszt\" – állapította meg a Krónika nyárádszeredai olvasótalálkozóján a magyar–magyar választási versenyt értékelve a Tõkés László kampánystábja által delegált Csíki Sándor. Megállapításával voltaképpen az RMDSZ helyi vezetõi is egyetértettek. A választási verseny végkimenetelét tekintve azonban a pesszimista nézetek voltak a meghatározók a szûk körû, de hangulatos beszélgetésen. A megosztás fentrõl, a vezetõk szintjérõl indul, jelentette ki az egyik hozzászóló, aki azt a meggyõzõdését sem hallgatta el, hogy mindkét fél a másikat fogja hibáztatni, ha kudarccal végzõdik a kísérlet; felelõsséget senki sem fog vállalni a történtekért. Dászkel László polgármester a Krónikát az ellenzéket támogató lapként vette számba. Válaszában Gazda Árpád vezetõ szerkesztõ elmondta, a Krónika csapata a kiegyensúlyozott, tárgyilagos, szakszerû és korrekt tájékoztatásra törekszik. Szerinte csak az olvasók dönthetik el, hogy ez mennyire sikerül. Hozzátette, hogy a véleménycikkeiben a Krónika a demokrácia házõrzõ kutyájának szerepére törekedett; a bíráló hangnemet választotta. A lapot azonban nem a vezetõ szerkesztõ, hanem Adorjáni Árpád tanár védte meg a leghatásosabban. „Muszáj az RMDSZ vazallusaként mûködni?\" tette fel a retorikus kérdést, megemlítvén, hogy a Krónikát kritikus hangvétele miatt húzzák le a romániai és a magyarországi támogatási listákról. Több felszólaló is kérte, fordítson nagyobb figyelmet az újság a gyermekekre, a fiatalokra.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.