Hirdetés

Közösségi oldalán kért bocsánatot a barátnőjét bántalmazó volt kolozsvári egyetemi oktató

Boné Ferenc megbánta, amit tett •  Fotó: Boné Ferenc/Facebook

Boné Ferenc megbánta, amit tett

Fotó: Boné Ferenc/Facebook

Közösségi oldalán posztolt bejegyzésében kért bocsánatot a történtekért a volt barátnőjét júliusban brutálisan bántalmazó egykori kolozsvári egyetemi oktató. Boné Ferenc munkaviszonyát augusztus végén felbontotta a Sapientia Egyetem.

Rostás Szabolcs

2020. szeptember 16., 15:132020. szeptember 16., 15:13

2020. szeptember 16., 15:152020. szeptember 16., 15:15

Személyes hangvételű posztjában a felsőoktatási intézmény Kolozsvári Kar Média Tanszékének volt tanársegédje úgy fogalmaz: azért ír a közel két hónappal ezelőtti incidensről, mert tartozik vele. „Annak, akinek szenvednie kellett miattam, és azoknak, akiknek, közvetett módon, de nehezebbé tettem az életét. Bocsánatot szeretnék kérni a fájdalomért. Ha enyhíteni tudnék rajta, megtenném” – olvasható a bejegyzésben, amelyben egyébként nem történik semmilyen utalás a konkrét esetre.

Boné Ferenc szerint sokkal korábban kellett volna változtatni a „dolgok menetén”, felfedezni a feszültség gócpontjait, és a kellő felelősséggel kezelni őket.

Hirdetés

Közölte, be kellett volna látni, hogy megfelelő segítség nélkül „nem szabad továbbmenni”, megérteni, hogy a hiba forrása benne van, és nem a körülményekben, még akkor sem, ha ezek hosszú évek óta rosszul alakultak. „A rossz döntések, amelyekkel az elmúlt évek során egyre nehezebb, egyre elszigeteltebb helyzetbe sodortam magam, nem jelenthették, hogy megszűnt a felelősség, amellyel a körülöttem állóknak tartoztam. És amivel továbbra is tartozom. Nekem egyedül kellett volna megelőznöm mindezt” – zárta bocsánatkérő levelét a volt egyetemi oktató.

Mint arról beszámoltunk, a 41 éves egykori tanársegéd július 29-éről 30-ára virradó éjszaka egy nézeteltérés nyomán súlyosan bántalmazta barátnőjét Kolozsvár belvárosában, a nyílt utcán. Térfigyelő kamerák rögzítették, amint Boné Ferenc előbb ököllel ütlegelte, majd rugdosta – a hasán, fején, hátán – a földre került fiatal nőt, akinek a fejét többször beleverte a macskakövekbe is. A brutális bántalmazás mintegy nyolc percig tartott, az áldozatnak többek között betört a feje, a sérülések nyomán fél évig nem hordhat szemüveget. Az áldozat feljelentése nyomán a rendőrség bűnvádi eljárást indított Boné Ferenc ellen ütlegelés és egyéb erőszakos cselekmények miatt, a kolozsvári bírósági ügyészség augusztus 3-án 24 órára őrizetbe vette, majd 60 napos hatósági felügyelet alá helyezte. Esetében ugyanakkor fél éves távoltartást is elrendelt a nyomozó hatóság, ez idő alatt nem közelítheti meg és nem veheti fel a kapcsolatot volt élettársával.

A Sapientia – amely korábban elhatárolódott munkatársa tettétől – augusztus végén bejelentette, hogy a Kolozsvári Kar Média Tanszékének munkatársa a belső kivizsgálás során, augusztus 18-án benyújtotta a munkaszerződése azonnali felbontására irányuló kérelmét. A felsőoktatási intézmény rektora ennek nyomán – a hatályos munkajogi rendelkezések alapján – augusztus 20-i hatállyal elrendelte a munkaviszony megszüntetését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó

Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék”. Közleményt adott ki sajtója átszervezéséről a katolikus kiadó
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat

Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat
2026. június 13., szombat

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették

A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették
2026. június 13., szombat

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet

Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE

Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE
2026. június 12., péntek

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus

Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus
2026. június 12., péntek

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?

Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?

Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?
2026. június 11., csütörtök

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez

Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez
2026. június 11., csütörtök

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását

Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását
Hirdetés
Hirdetés