
Fotó: Alexandru Nițescu/Bihari Napló
Nagyjából húsz csontvázra bukkantak a régészek a nagyváradi vár közelében zajló ásatás során, a P+R típusú mélygarázs építőtelepén, a szakemberek elmondása szerint az egykori Szentlélek székesegyház köré a középkorban elhantoltakról van szó.
2021. május 14., 11:282021. május 14., 11:28
„Mostanáig nagyjából húsz csontvázat találtunk, és minden nap találunk újakat. Sajnos sok közülük régen sérült, a környék házainak építése során rongálódott meg” – osztotta meg a kutatás részleteit a Bihoreanul című helyi lappal Doru Marta régész.
A szakértők abban reménykednek, hogy pontosan meg tudják állapítani a csontvázak korát a közelükben talált tárgyak segítségével.
A hozzátartozók az elhunytak kezébe vagy szájába helyeztek el érméket, hogy legyen mivel megfizetniük a túlvilágba való átlépést. Vannak vidékek, ahol még ma is megvan ez a szokás” – magyarázta Doru Marta. Jelezte egyúttal, hogy sajnos a bronzérmék nincsenek jó állapotban, ennek oka, hogy annak idején rossz minőségű anyagot használtak.

Egyre tisztább képet kapnak a régészek a középkori Nagyváradról az ortodox katedrális mellett zajló ásatás során. A vár elővédműjének több szakasza mellett Péntekhely templomát és palánkját is megtalálhatták, előbbit meg is mutatnák.
„A 13. század végén, 14. század elején itt péntekenként vásárokat tartottak, a kereskedőknek házaik is voltak. Egy részük vagyonos lehetett, mivel ezek nem kunyhók voltak, hanem kőfallal rendelkező házak. Nagy műgonddal faragott kőtömböket találtunk, ami akkoriban elég drága volt” – fejtette ki a régész.

Újra dolgoznak a régészek a nagyváradi ortodox katedrális melletti ásatáson. Doru Marta a Krónikának elmondta: a leleteket in situ őrzik meg, de ezek helyét akár a felszínen is megjelölhetik majd az építészek.
Mint arról beszámoltunk, a nagyváradi vár szomszédságában, az ortodox katedrális körül zajló mélygarázs-építési munkálatok során február közepén csontokra és falmaradványokra bukkantak a munkások, így régészeti feltárás kezdődött a területen.
A Kolozsvári út és a vár szomszédságában található ortodox katedrális körül építi az önkormányzat a város első P+R típusú mélygarázsát. A december elején elkezdett beruházás célja, hogy a városba behajtók itt letegyék a gépkocsijukat, és a helyi tömegközlekedésre váltsanak, megszabadítva a belvárost a zsúfolt autós forgalomtól.

Csontokra és falmaradványokra bukkantak a napokban a munkások a nagyváradi vár szomszédságában, az ortodox székesegyház körül zajló mélygarázs-építési munkálatok során. Zatykó Gyula polgármesteri tanácsos szerint fel kell tárni a területet, még akkor is, ha ez az építkezés késleltetését ere
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!