Hirdetés

Kötelező lesz a hőfogyasztásmérés

Jövő év végéig kötelező módon hőfogyasztásmérő szerkezetet kell beszerelni minden olyan háztartásban, amelyek számára a városi hőközpont biztosítja a fűtést a 2014/121-es számú törvény alapján.

Bálint Kinga Katalin

Kőrössy Andrea

Barabás Hajnal

2015. szeptember 27., 19:522015. szeptember 27., 19:52

Az energiahatékonyságot növelő berendezések gyártásával foglalkozó német Ista csoport romániai kirendeltségének felmérése szerint a központi hőszolgáltatótól függő mintegy 1,3 millió romániai háztartás 41 százalékában szereltek már fel hőfogyasztásmérőt.

Románia ezzel jelentősen elmarad több nyugat-európai országtól: Németországban és Dániában például a mérőműszer-lefedettség 100 százalékos. A berendezést használó 530 ezer lakás nyomán a piac értéke közel 270 millió lej (61 millió euró), a legnagyobb ezzel foglalkozó hazai cég pedig a Techem Energy Services és az Elsaco Brunata. Jövő év végéig a szektorban 60 százalékos növekedésre számítanak.

Ötszáz lejbe kerül a mérőeszköz

Egy hőfogyasztásmérő beszerelése átlagosan 500 lejbe kerül egy családnak, a szakértők szerint pedig a befektetés két téli szezon alatt térül meg. A mérőműszer beszerelése annak nyomán válik kötelezővé, hogy Románia az Európai Unió tagországaként több, az energiahatékonyság növelésére vonatkozó jogszabályt is elfogadott. Eszerint 2020-ig mindegyik tagországban legalább 20 százalékkal emelni kell a hatékonyságot.

Csíkszeredában jó ideje vita tárgyát képezi a távhőszolgáltatás: noha az ország egyik leghidegebb régiójáról van szó, a fűtésért mégis itt kell a legtöbbet fizetniük a lakosoknak. Emiatt egyre többen válnak le a városi távhőszolgáltató hálózatáról, és szereltetnek be saját hőközpontot. Többek között ez az oka annak, hogy a hőfogyasztásmérők leolvasásával is foglalkozó Laguna Serv Kft. az idei téli idénytől megszünteti ezt a tevékenységét, amely már nem kifizetődő a vállalkozás számára.

Gidró Géza cégvezető rámutatott: 2004-ben még 16 ezer csíkszeredai háztartásban működött mérőműszer, 2014-re azonban ügyfeleik száma mindössze háromezerre csökkent. „Anyagilag már nem tudjuk finanszírozni a tevékenységet, nem tudjuk biztosítani a klienseknek, hogy annyit fizessenek, amennyit fogyasztanak” – magyarázta a vállalkozó. Kifejtette: az ügyfeleknek évente 30–70 lejt kellett fizetniük a leolvasásért, a megmaradt kliensek által befizetett összeg azonban már nem fedezi az alkalmazottak bérét, valamint a számítógépes programok és engedélyek költségeit.

Együttműködtek a távhőszolgáltatóval

Az eljárás egyébként úgy működött, hogy a Goscom távhőszolgáltató elküldte a Laguna Serv Kft.-nek, hogy a háztartások hány gigakalóriát használtak el, a cég pedig a mérőműszerek adatai alapján osztotta el a mennyiséget arányosan a fogyasztók között. A fűtőtestekre szerelt költségelosztókat évekkel ezelőtt 100–120 lejért szerelték fel a csíkszeredai lakásokban.

Török Piroska, az egyik Tető utcai lakószövetség ügyintézője arról számolt be, hogy a tömbház 44 lakrészéből 21-et szolgál még ki a városi távhőrendszer. Ezekben a háztartásokban eddig hőfogyasztásmérőt használtak, egyelőre pedig nem tudják, ezentúl mi alapján osztják el a kiadásokat. „A Laguna Serv közölte, hogy megszüntetik tevékenységüket, a Kiss Termo-Lang Kft. pedig nem vállalta el a munkát, mert állításuk szerint túl sok cirkusz övezte a költségelosztást” – magyarázta Török Piroska. Hozzátette: reményeik szerint hamarosan találnak egy céget, amely segít nekik, a lakók ugyanis igénylik a szolgáltatást.

Sós Mihály, a több mint négyszáz lakrészért felelős Testvériség utcai lakószövetség ügyintézője is arról számolt be, hogy a leolvasással foglalkozó cégek nem akarják vállalni a feladatot. Elmondása szerint ezt azzal indokolják, hogy ha a lakrészek több mint fele levált a távhőrendszerről, számukra már nem jövedelmező a tevékenység. „A lakrészek 80 százaléka már saját hőközponttal rendelkezik. El kell döntenünk, hogy a fűtésköltségek elosztását a lakófelület nagysága vagy más kritérium alapján végezzük el” – közölte Sós. Csíkszeredában egyébként már négyezernél is kevesebb háztartás kapja a fűtést a városi rendszertől.

Vízszintes elosztású rendszert javasolnak

Székelyudvarhelyen a távfűtési rendszerhez tartozó 2100 lakrész közül eddig 339-ben szereltek fel hőfogyasztásmérőt – közölte Ráduly Mihály, a melegvíz- és távhőszolgáltató Urbana Rt. igazgatója. Szerinte az egyéni hőfogyasztás pontos mérésének leghatékonyabb módja a háztartásokba beszerelt egyéni mérőóra, ehhez azonban a tömbházakban vízszintes elosztású távfűtésrendszert kell kiépíteni. Ezt eddig 55 udvarhelyi lépcsőházban valósították meg: a közös munkálatokat díjmentesen végezték el, a lakóknak csak a mérőórát és a lakáson belüli szerelési költségeket kellett kifizetniük.

Ráduly elmondta: amennyiben erre nincs lehetőség, a törvény szerint a lakóknak hőfogyasztásmérő készület kell szerelniük a fűtőtestekre. Az Urbana igazgatója úgy tudja, a Sziget-negyed hőszigetelt tömbházaiban felszereltek néhány ilyen szerkezetet, de azok nem igazán váltak be, mivel viszonylag egyszerűen lehet manipulálni a rendszert. Hozzátette: a sajtóból is rendszeresen arról értesül, hogy gyakran panaszkodnak a mérőműszerekre, ezért a távhőszolgáltató a vízszintes elosztású rendszert javasolja.

Horváth Katalin, a csereháti lakószövetség elnöke arról számolt be, hogy a hozzájuk tartozó 25 lépcsőház mindegyikében saját kazán működik, így kevés lakásból hiányzik az egyéni mérőóra. Véleménye szerint a mérőműszer egyes lakrészekben csökkenti, máshol viszont minden bizonnyal növeli a fűtési költségeket, mivel a négyzetméterenkénti ár helyett az egyéni fogyasztást kell fizetni. „Emiatt egyesek bizonyára az eddiginél jobban takarékoskodnak majd a meleggel. Eddig előfordult, hogy a lakófelület mérete függvényében kiszámolt árnál jóval nagyobb értékben fűtöttek a lakók” – részletezte Horváth Katalin.

Más lakónegyedekben, ahol a lakók többsége saját hőközpontot, gázkazánt üzemeltet, eltérőek a tapasztalatok: a város egyes részein már régóta egyéni fogyasztás alapján fizetnek, máshol még csak ennek ötlete vetődött fel. A Tamási Áron- és a Gyepes-lakószövetség vezetőinek elmondása szerint a körzetükhöz tartozó lakrészek mintegy nyolcvan–kilencven százaléka levált a távfűtésről. Több helyen fejlesztéseket eszközöltek azokban a lakásokban, amelyek még a központi távhőrendszertől függnek, ennek során az energiahatékonyságot növelő eszközöket szereltek be.

A lakószövetségi elnökök alapvetően hatékonynak tartják azt a rendszert, amely szerint mindenki a tényleges fogyasztást fizeti ki, ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy – mivel egyre többen szerelnek be saját hőközpontot – a tömbházon belüli hőveszteség értékéből egy főre visszaosztott költségekkel is számolniuk kell a lakóknak. Mint rámutattak: ez a pluszköltség jóval kisebb lenne, ha többen vennék igénybe a távhőszolgáltatást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
Hirdetés