Bálint Ildikó, egyetemista, 24 éves
Nem ez az első alkalom, hogy nem jön el. Alapvetően Tusványos az a tábor, ahol az erdélyi fiatalság összegyűl. Ha szeretne a fiatalokkal kommunikálni, akkor el kellett volna jönnie. Kíváncsi lettem volna a Markó– Tőkés-beszélgetésre, főként a jelenlegi politikai helyzetben. Érdekelne a véleménye az európai parlamenti választások körüli helyzetváltozásról, a kiegyezés lehetőségéről, közös lista állításáról.
Dávid Albert, egyetemista, 24 éves
Nagy kár, hogy Markó Béla nem jön el. Szerettem volna meghallgatni, mind az RMDSZ általa képviselt aktuális álláspontját, mind pedig az úgynevezett másik oldal véleményét. Főként az európai parlamenti választások kapcsán érdekelne a véleményük. Úgy látom, mintha ugyan hangoztatnák, de nem közelednének egymáshoz. Fontos a párbeszéd, s minél több résztvevője van egy aktuálpolitikai beszélgetésnek, szerintem annál jobb a párbeszéd.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.