
Fotó: Rompres
2007. június 20., 00:002007. június 20., 00:00
„A magyar nyelv és irodalom tételek nem voltak nehezek, többet is tudtam volna írni, de kevés volt az idő – sajnálkozik Andrea a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola folyosóján. – A regények közül a Légy jó mindhalálig-ot választottam, a monológot illetően arra kellett figyelnünk, hogy ne történetet meséljünk el, de az sem volt nehéz.” A vizsgatételek második részében ugyanis a diákoknak egy általuk választott, a tananyag részét képező regény cselekményét, szerkezeti részeit kellett összefüggő szövegben bemutatniuk, és egy néhány soros monológot kellett írniuk egy csínytevésükről, „ezt jól elintéztem” végkicsengéssel.
Udvarhelyszéken hét központban vizsgáztak a diákok, az Orbán Balázs Általános Iskolában két másik udvarhelyi iskola és Oklánd, Homoródszentmárton és Kányád község nyolcadikosai adtak számot ismereteikről, a rendelkezések szerint a részrehajlások elkerülése végett ugyanis saját diákjait nem vizsgáztathatja egyetlen iskola sem. A tételeket – összesen százat – még februárban közzétették az interneten, és tegnap reggel kilenc órakor sorsolták ki, hogy ezek közül melyik feladatsort kell megoldaniuk a diákoknak a vizsgán. A sorsolást a román közszolgálati rádió élőben közvetítette, és ennek alapján helyben sokszorosították a feladatlapokat.
A vizsga idejére a diákok mobiltelefonját is össze kell gyűjteni, a minisztérium mindent szabályozni igyekszik, hogy mindenkinek egyenlő esélyt biztosítson, senki ne juthasson jogtalan előnyhöz. A pedagógusok szerint helyenként már túlzottak is a rendelkezések, az összegyűjtött telefonokat például kötelező egy külön teremben elhelyezni, nem elég, ha kikapcsolva a katedrán gyűjtik össze valamennyit. „A telefonokról rendelkezik a minisztérium, pedig kevés gyereknek van mobiltelefonja, szállítási lehetőséget viszont nem biztosított. Sokan faluról, 30–40 kilométerről jöttek be, és volt olyan, aki a kötelező félkilences megjelenésről elkésett öt percet, mert nem ért be a menetrend szerinti járat” – mondta az egyik tanár. Az Orbán Balázs Általános Iskolában az idén egy diszlexiás gyerek is képességvizsgázott, a feladatokat külön teremben tanár olvasta fel neki, egy himlős diák pedig – hogy ne fertőzze meg a társait – otthon vizsgázott két felügyelő tanár jelenlétében.
K. Cs.
Margitta: tévedésből más tételt osztottak ki
Országszerte több mint 12 ezer, nemzeti kisebbségekhez tartozó nyolcadikos vizsgázott az anyanyelvéből. Az oktatási minisztérium közlése szerint magyar, német, ukrán, szerb és szlovák tanulók adtak számot ismereteikről. A képességvizsgákat szervező bizottság (MECT) szerint különösebb incidensek nélkül lezajlott a tegnapi vizsganap. Egyetlen különleges eset, amit megemlítettek, hogy a Bihar megyei Margittán az oktatási miniszter által kihúzott 16-os tétel helyett a 61-esből vizsgáztak a nyolcadikosok. A helyi iskola vizsgáztató bizottságának elnöke ugyanis tévedésből a 61-es tételt küldte el sokszorosítani. A MECT tagjai viszont tegnap úgy határoztak, a két tétel nehézségi foka nagyjából megegyezik, így jóváhagyták az ennek megoldása alapján kapott jegyeket.
Bálint B. Eszter
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.