2011. április 11., 08:122011. április 11., 08:12
A vándorgyűlésen 240 orvos, fogorvos, illetve gyógyszerész vett részt, emellett a szervezők 46 külföldi kollégát is vendégül láttak. Cseke Attila egészségügyi miniszter előadásában az egészségügyi reform szükségességéről beszélt a résztvevőknek. Állítása szerint az átszervezések révén – melynek részeként egyes kisebb, vidéki kórházakat bezárnak – el lehet érni azt, hogy a megmaradó kórházaknak több pénz jusson, és az általuk nyújtott szolgáltatások versenyképesek legyenek. Rámutatott arra, hogy régóta szükség lett volna Romániában egy komoly egészségügyi reformra, azonban erről az elődei csak beszéltek, de egyikük sem látott hozzá ehhez az irdatlan munkához. „Két és fél év múlva esedékes az európai betegellátás piacának liberalizációja, ami azt jelenti, hogy ha egy itteni páciens külföldi kezelést választ, annak költségeit a román egészségügyi tárcának kell áll. Ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy még kevesebb pénz jut az itteni kórházaknak. „El kell érnünk, hogy hazai kórházakban kezeltessék magukat a betegek, ehhez viszont javítanunk kell a szolgáltatások színvonalán” – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: a határ menti régiókból máris igen sokan járnak külföldre kezeltetni magukat, ezen kellene változtatni. A vándorgyűlés keretében 164 szakdolgozat is bemutatásra került.
Amint azt Egyed Zsigmond Imre professzor az EME orvos- és gyógyszerész-tudományi szakosztályának vezetője elmondta, a kutatások, illetve a dolgozatok színvonala a hazai lehetőségeket tükrözi, melyek évről évre javulnak. A szakembrek közül sokan használják ki külföldi kapcsolataikat, így igénybe vehetik jobb műszaki adottságokkal rendelkező magyarországi, németországi, illetve franciaországi intézetek felszerelését is. A kutatások anyagi fedezetéről szólva kifejtette: remélik, az egészségügy átszervezésének végrehajtása után tényleg több pénz jut majd kutatásra. A konferencia keretében díjazták a kutatások során rendkívüli eredményeket felmutató orvosokat is. A Pápai Páriz Ferenc Alapítvány életműdíjában részesült Egyed Zsigmond Imre és Szabó Béla, a fiatal kutatóknak járó díjat pedig Mezei Tibor László egyetemi tanársegéd kapta meg. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Lencsés György-díjával pedig Kun Imrét tüntették ki.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!