Kommunizmus: Ki mit tud?

„December 18-án születtem 1989-ben. Édesapám évek múlva mesélte, hogy amikor megszülettem, Ceauºescu még hatalmon volt, de amikor napok múlva jött a kórházba meglátogatni, már fegyveres katonák járõröztek a városban. Igazoltatták édesapámat, tudni akarták kicsoda, és hova megy – meséli a kolozsvári Báthory István Gimnázium 12. A osztályában egy végzõs lány. – Megmondta a nevét, és hogy a kórházba, pontosabban a szülészetre siet, mert kislánya született. Erre felderült a katonák arca, és javasolták kereszteljenek Viktóriának, mert gyõzött a forradalom! Végül mégsem Viktória lettem, hanem magyarosabb nevet kaptam\".

Ilyés Hajnal tanár osztályfõnöki óráján arról beszélget a diákjaival: ki mit tud az 1989-es decemberi eseményekrõl, Temesvárról, Kolozsvárról, Marosvásárhelyrõl, Bukarestrõl, Ceauºescuról, a diktátor megfutamodásáról, egyáltalán a kommunizmusról. A végzõs fiatalok szerint a tanterv csak arra szorítkozik, hogy a kommunizmust mint társadalmi berendezkedést, illetve mint fogalmat és annak néhány meghatározó figuráját, mint például Lenint vagy Sztálint néhány mondatban egy lecke erejéig megismerjék. A történelem szakos tanárok azonban önszorgalomból azért tesznek néhány kitérõt. „Részletesebben elmondják, hogy mivel járt a kommunizmus, milyen volt a diktatúra, kik voltak például Romániában annak a meghatározó személyiségei\" – teszi hozzá az egyik fiú. Mások elmondják, bár a családban egyáltalán nem mondható mindennaposnak a kommunizmusra és a Ceauºescura való emlékezés, azért a közelmúlt néha megelevenedik, amikor a szülõk és a nagyszülõk részletesen ecsetelik, mondjuk a hetvenes-nyolcvanas évek történéseit.

Az egyik lány elmeséli: emlékszik még, hogy Kolozsváron még a kilencvenes évek elején is elõfordult a kenyérhiány, emiatt édesapja olykor reggeltõl délutánig állt sorba ennivalóért. Egy másik lány is a szülõk elmondása alapján részletezi, hogy amikor 1983. március 15-én az akkor még egyetemista édesapja és édesanyja koszorút helyezett el egy negyvennyolcas emlékmûvön, a Szekuritáté hosszú ideig hivatta és zaklatta õket. Egy másik fiú azt eleveníti fel, hogy a református lelkész nagyapját a szekusok állandóan azzal nyaggatták, adjon írásos beszámolót arról, hogy milyen ige alapján mit prédikált a vasárnapi istentiszteleten. „Nagytatámat behívatták a Szekuritátéra, és ott bent látta, hogy a besúgóknak elõ volt készítve a jelentésért járó háromszáz lejes boríték. Ezt késõbb mesélte el nekünk\" – részletezi a fiatalember.

Mindebben a sok rosszban azért valami jó is volt, teszik hozzá mások. Szerintük az emberek akkor jobban egymásra voltak utalva, mint most, ráadásul – bár féltek a besúgóktól – jobban össze is tartottak. Ma mindenki rohan a maga dolgai, a maga pénze vagy megélhetõsége után, alig van idõ néha szót váltani, találkozni.

Ezek a fiatalok november 25-én szavaztak elõször életükben. Az egyik lány úgy vélte, Tõkés László egyértelmûen hõs volt, amiért 1989 decemberében kiállt, és elindította a forradalmat, de ma már nem az a pozitív szereplõ, hiszen püspöki tisztségét kihasználva politizál, ezért nem ért egyet vele. Ezzel szemben osztálytársa szerint semmi kivetnivaló abban, hogyha a lelkész cselekvõ szereplõje a politikának.

A felnõttek elmondásai alapján maguk is úgy értékelik, a kommunizmus azért mégsem lehetett olyan rossz, ha volt biztos munkahely, fizetés is, olyan, amilyen, és az ember még lakást is kapott az államtól. A fiatalok szerint szociális szempontból ma nincs ilyen biztonság, hiszen az iskola vagy egyetem elvégzése után senki sem biztosít munkahelyet, sem lakást, tehát ma sokkal jobban meg kell küzdeni a létért. De azért az sem volt rossz – teszik hozzá –, amikor óvodás korukban, a kilencvenes évek közepén egyszer csak jöttek a hollandok, és kicserélték a régi, rideg bútorzatot, festettek, mázoltak, barátságosabbá, otthonosabbá varázsolták az óvodát, és rengetek új játékot hoztak. „Szerencsére a játékokat nem kellett leváltani, mint a politikusokat, mert a játékok soha senkinek semmit nem vétenek\" – mondta az egyik lány.