„A pontos leosztást még nem ismerjük, viszont abban reménykedünk, hogy az érkező összegből sikerül felújítani a Virág negyed fűtéshálózatát” – magyarázta Vincze János, a gyergyószentmiklósi Go Rt. helyi közüzemek vezetője. Hozzátette, reményeik szerint még a következő fűtésidény kezdete előtt sikerül kicserélni a vezetékeket a Virág negyedben, és felszerelni a hőcserélőket a lépcsőházakban. „A munkálat egyértelműen a fűtés költségeinek csökkenését eredményezi majd, hiszen ezáltal sikerül a város egyik negyedében minimálisra csökkenteni a hőveszteséget” – fejtegette Vincze. Gyergyószentmiklóson a január és március közötti időszakban 470 ezer lej veszteséget halmozott fel a közüzemek, ennek jelentős hányada az elavult, régi fűtéshálózat működtetéséből adódott.
A területrendezési és a környezetvédelmi minisztérium közös programjának keretében az ötvenezernél kevesebb lakosú városok infrastrukturájának fejlesztésére fordítanak jelentős összegeket. Gyergyószentmiklós a víz- és csatornahálózat feljavítására pályázott meg tízmillió eurót. Vincze János elmondta, ebből a pénzösszegből a vízhálózat jelentős részét felújíthatnák, illetve kicserélhetnék és bővíthetnék a csatornarendszert. Ugyanakkor újjáépítenék a vízházat és a gyergyóalfalvi ülepítőállomást. Az igazgató szerint az összeg fedezné Gyilkostó üdülőtelep víz- és csatornahálózatának kiépítését is.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.