2011. július 05., 08:012011. július 05., 08:01
A diplomata a Krónika kérdésére elmondta, a nagykorú magyar útlevél kérelmezők eldönthetik, hogy tíz vagy öt évig érvényes úti okmányt kérnek. A tíz évig érvényes útlevél 14 ezer forintba kerül, míg az öt évig érvényes útlevélért ennek felét, 7 ezer forintot vagy az annak megfelelő eurót kell fizetni. Euróval fizetés esetén a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyama a mérvadó. A főkonzulátuson igényelhető útlevelek kiváltásának költségei azonosak a Magyarországon kiváltott útlevelekével, de ehhez egy 20 eurós konzuli illeték is hozzáadódik. A kérelmezőnek szüksége van a honosítási okiratra, a magyar születési anyakönyvi kivonatra, az eskütételkor megkapott lakcímkártyára, illetve a román személyi igazolványra. A Kolozsvári Magyar Főkonzulátus tegnaptól fogad előjegyzéseket az útlevélkérelem beadásához a 0264-334436 telefonszámon, illetve a főkonzulátus udvarán található regisztrációs irodájában. Az útlevélkérelmeket 2011. július 11-étől lehet átadni, kizárólagosan az előjegyzett időpontban. Magyarország 2006. augusztus 29-étől bocsát ki biometrikus útlevelet, amelyben a korábbi úti okmányoktól eltérően egy elektronikus csip tartalmazza az okmány tulajdonosának nevét, születési idejét, képmását és digitális ujjlenyomatát. Az útlevélben lévő csipet csak az arra alkalmas készülékkel lehet leolvasni, ennek következtében hamisítani is sokkal nehezebb.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!