2011. július 19., 16:412011. július 19., 16:41
A szervezők tájékoztatása szerint az expedíció idei célja a Parâng hegycsoportban lévő Transalpina, a rómaiak korában épített, Románia legmagasabban, 2145 méteren fekvő útszakasza.
Mint közölték, a túra önmagában nem a teljesítményről szól, hanem annál inkább a földrajzi helyek és azok történelmi egyediségének különleges módon való megismeréséről, illetve a résztvevő diákok fizikai és pszichológiai tulajdonságainak és a csapaszellem erősítéséről.
A biciklitúra július 24. és augusztus 6. között zajlik. Résztvevői – 33 diák és tanár – az előre megtervezett, és feltérképezett útvonal szerint a következő településeket fogják érinteni: Torockószentgyörgy, Gyulafehérvár, Szászsebes, Oaşa vízgyűjtő tó, Urdele hágó, Târgu Jiu, Petrozsény, Merişor hágó, Hátszeg, Kalánfürdő, Kolozsvár. Mindez összesen 800 kilométert jelent, amely során különös figyelmet kapnak a történelmi jelentőséggel bíró települések és emlékművek meglátogatása is.
A napi eseményeket a www.bicajzsuk.blogspot.com oldalon lehet követni.
A túrát megelőző pénteken (22.-én) a csapat bemelegítő útra indul, egynapos bringázásra a Mezőség irányába.
Az előkészületek szombaton zajlanak a János Zsigmond Unitárius Kollégium udvarán. Indulás, vasárnap reggel 8 órakor ugyancsak a kollégium udvaráról, ahonnan rendőri kísérettel a csapat Tordaszentlászló fele halad ki a városból.
Részletesebb információk a kollégium udvarán, szombaton 19:00 órakor, illetve indulás előtt, vasárnap reggel.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!