2011. július 06., 07:252011. július 06., 07:25
Mint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor kulturális miniszter május végén hivatalos levélben szólította fel a kolozsvári polgármesteri hivatalt és Sorin Apostu polgármestert, hogy azonnal távolítsa el az akkor frissen elhelyezett táblát a Mátyás-szoborcsoport elől, az elöljáró azonban akkor nem reagált érdemben a felszólításra, ugyanis törvény szerint erre 30 nap állt a rendelkezésére.
Debreczeni Hajnal, Kelemen Hunor kulturális tárcavezető sajtótanácsosa a Krónikának elmondta: Sorin Apostu időközben válaszolt a miniszteri felszólításra, azonban válaszlevelében továbbra is állítja: a Iorga-idézetet tartalmazó táblát már a szoborcsoport restaurálási terve is tartalmazza, ezért nincs abban semmi kivetnivaló. A polgármester annak ellenére ragaszkodik eredeti álláspontjához, hogy a kulturális tárca elküldte neki azt a dokumentációt, amelyből egyértelműen kiderül: csupán a műalkotás megnevezését tartalmazó négynyelvű táblára bólintott rá az Országos Műemlékvédelmi Bizottság és a kolozsvári önkormányzat, a Iorga-idézet nem szerepel a restaurálási dokumentációban. A minisztérium hivatalos álláspontja szerint az ezt tartalmazó tábla továbbra is törvénytelenül áll Kolozsvár főterén. Debreczeni Hajnal elmondta: tíz napja a kulturális tárca újabb felszólítást küldött a kincses város önkormányzatának és a polgármesternek, ám ezúttal Florin Stamatian Kolozs megyei prefektus is szerepel a címzettek között, akitől Kelemen Hunor a törvényesség helyreállítását kérte. A sajtótanácsos szerint a minisztérium a napokban a rendőrségen is feljelentést tesz. Megkeresésünkre László Attila, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere is úgy nyilatkozott: valószínűleg polgári per lesz a Iorga-idézetet tartalmazó tábla ügyéből.
A minisztérium rendőrségi panasza nem lenne az első az ügyben, május végén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ismeretlen tettes ellen tett büntetőjogi feljelentést a kolozsvári ügyészségen, mert hivatalos engedély nélkül helyezték el a táblát az A-kategóriás műemlékké nyilvánított Mátyás-szoborcsoport előtt. A rendőrség hivatalból elkezdte a nyomozást, azonban eredményekről még nem számoltak be. „Az égadta világon semmilyen választ nem kaptunk az ügyészségtől, a napokban személyesen bemegyek érdeklődni, mert azt feltételezzük, hogy el akarják altatni az ügyet” – válaszolta lapunknak Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi regionális elnöke.
Mint ismeretes, Nicolae Iorga román történész „A csatákban győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult” sorait tartalmazó táblát május 23-án helyeztette el a Mátyás-szoborcsoport talapzata elé a kolozsvári önkormányzat, kiváltva ezzel az erdélyi magyar politikai és civil szervezet felháborodását és a magyar diplomácia megdöbbenését.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!