
Egyelőre semmilyen konkrét intézkedést nem tett a kormány a kolozsvári regionális sürgősségi kórház építése érdekében, holott kijelentések szintjén gyakran szóba kerül a beruházás.
2015. április 13., 19:292015. április 13., 19:29
A Kolozs megyei önkormányzatot azonban eddig nem tájékoztatták hivatalosan az ügyben – nyilatkozta lapunknak Vákár István, a megyei tanács RMDSZ-es ügyvivő elnöke.
Vákár rámutatott: az egészségügyi projektekre szánt alapokat a kabinetnek kell szétosztania, és noha már több terv is napvilágot látott a kincses városban építendő regionális intézményről, nem született még döntés arról, hogy az ágazatra szánt pénzeket hogyan költik el központi szinten.
A kormány elképzelései szerint Kolozsvár mellett Iaşi-ban és Craiován is építenének regionális kórházat, viszont nem biztos, hogy az állami források valamennyi projekt megvalósítására elegendőek lesznek.
Aurelia Cristea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kolozsvári szervezetének elnöke nemrég a Voceatransilvaniei.ro hírportálnak úgy nyilatkozott: a beruházáshoz 100 millió euróra lenne szükség, ennek felét az Európai Unió finanszírozza, 40 millió eurót ad a kormány, a helyi, illetve megyei hivatalnak pedig 10 millió eurós önrészt kell vállalnia.
Vákár István ehhez képest a Krónikának elmondta: a 100 millió eurós költség nagyjából megfelel a valóságnak, a támogatás felosztása azonban már kevésbé, hiszen a regionális sürgősségi kórház nem profitorientált befektetés, így az Unió nemcsak az összeg felét állhatja.
„Ezt nem a megyei tanács ügyvivő elnökeként jelentem ki, hanem mint olyasvalaki, aki pályázott már EU-s támogatásokra” – magyarázta Vákár, aki az új egészségügyi intézmény kapcsán kifejtette: „hiszem, ha látom”. A tervek szerint egyébként a kórház Szászfenesen épülne meg egy 15 hektáros telken, az intézményben 37 osztály és 800 ágy kapna helyet, az épületenél pedig egy helikopter-leszállópályát is kialakítanak.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!