2011. augusztus 15., 12:282011. augusztus 15., 12:28
A megnyitó ünnepség zenei vendége a Szentegyházi Gyermekfilharmónia volt. A 140 gyerekből álló zenekar és kórus Haáz Sándor karnagy vezényletével magyar, román, német, török és spanyol dalokat adott elő, elénekelték az Örömódát is, három nyelven, magyarul, románul és németül.
A Kolozsvári Magyar Napok ünnepélyes megnyitóján mondott beszédében Szilágyi Mátyás főkonzul az anyaország támogatásáról, a kétnyelvű feliratok és a Házsongárdi temetőben található értékek megőrzése melletti kiállásról biztosította a közönséget. „Magyarország nevében meghatottan állok Önök előtt. Kifejezem becsületemet, tiszteletemet, hogy a kolozsvári magyar önazonosságot olyan hosszú időn keresztül megőrizték és továbbadták” – fogalmazott Szilágyi Mátyás.
„Ez nem Európa, hanem Európa tagadása. Nem lehet békesség ott, ahol nincsen igazság és jogosság” – szögezte le beszédében Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a magyar közösséget sértő táblaügyeket, a Házsongárdi temető síremlékeinek rombolását és a kétágú templom körüli botrányos építkezést említve. Az Európai Parlament alelnöke szerint ezeknek a problémáknak az orvosolására szolgálhat a Kolozsvári Magyar Napok, amely a helyiek otthonérzetét segíti elő. A szisztematikus betelepítésekre utalva Tőkés Erdély gyarmatosított fővárosának nevezte Kolozsvárt. „Erdély nem a románoké. Hanem a románoké, magyaroké, és mindazoké, akik lakják Erdélyt” – fogalmazott Tőkés, a közönség pedig tapssal fogadta kijelentését. Az EP-alelnök méltatta, hogy a Kolozsvári Magyar Napok az EMNT, az RMDSZ, az egyházak és a civil szervezetek közös szervezésében zajlanak.
Gergely Balázs, a rendezvény egyik főszervezője is említette az utóbbi hónapok kolozsvári konfliktusait, a táblaügyeket és a Házsongárdi temető rongálását. Elmondta: bántó, elbátortalanító eseményekről van szó, ilyen értelemben is egyfajta csodának tartja a Kolozsvári Magyar Napok újabb megszervezését. Gergely a szervezők hosszas munkáját méltatta, majd a városról beszélt. „Sokszor használt jelzőnk a kincses Kolozsvár, de lássuk melyek ezek a kincsek? Nem anyagi, hanem események, személyiségek, tárgyi emlékek, amiket az évszázadok során felhalmoztunk” – mondta a politikus. Hozzátette: Kolozsvár akkor pályázhat sikerrel a 2020-as Európa Kulturális Fővárosa címre, ha ezeket az értékeket sikerül megmutatni.
Máté András Levente RMDSZ-es parlamenti képviselő, társ-főszervező ugyancsak beszélt a magyarokat ért atrocitásokról. A Kolozs megyei RMDSZ elnöke figyelmeztetett: „a többnyelvűség, a többnyelvű kultúra érték, és nem megkerülhető semmilyen városvezetés számára.” A parlamenti képviselő szerint példamutatás kell legyen a rendezvénysorozat, ami jelzi a román elöljáróknak, hogy Kolozsvár a magyaroké is.
Levélben köszöntötte a rendezvényt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, aki szerint „a kolozsvári magyar összefogás szép példája, ahogyan az anyagiak összegyűjtése és a szervezés történt. A Kolozsvári Magyar Napokat kolozsváriak szervezik kolozsváriaknak, pártállástól függetlenül”. A pártelnök a város magyarság különböző igényeit természetesnek, kultúrájuk megőrzésére és gyarapítására szolgálónak nevezte. Kifejtette, sajnálja, hogy ezek az igények gyakran átpolitizáltak, és olyan sértő gesztusokhoz vezetnek, mint amilyenek a főtéri sörfesztivál, a zöldségpiac vagy a Iorga-tábla ügye. „Elfogadhatatlan, hogy a kincses város legnagyobb kincsét meggyalázzák, sárba tapodják” – szögezte le a Mátyás-szoborra utalva Kelemen Hunor.
A Kolozsvári Magyar Napok programja megtekinthető a rendezvény honlapján.
A Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban, a Bánffy-palotában párhuzamosan öt tárlatot is megnyitottak vasárnap. Nagy István festőművész alkotásait Anyag és sors névvel mutatják be, míg Simona Tănăsescu illusztrációi Markó Béla A kert erotikája című szonettkötetéhez készültek. Ezen kívül Sütő Zsolt Hyperion – Utazások, ébredések, találkozások nevet viselő kiállítása, valamint az illyefalvi Rustika-ház Hagyomány a divatban című tárlata látogatható. Megtekinthető továbbá a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjainak változatos technikájú munkáiból összeállított válogatás, a Szülőföldem, Erdély. Az érdeklődőket hétfő kivételével a Kolozsvári Magyar Napok alatt 10-17 óra között várják a Bánffy-palotában. A Bánffy-palotában telt ház, több mint száz vendég részvétele mellett tartották a Kolozsvári Magyar Napok első tárlatmegnyitóját. Az eseményen többek között Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári fıkonzulja, Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke, Fekete Emőke, a testület alelnöke, és László Attila, Kolozsvár alpolgármestere is felszólaltak. |
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
szóljon hozzá!