Hirdetés

Kolozsvár: új rendeltetést kap a sétatéri kaszinó

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Várhatóan a következő kolozsvári városnapok keretében adják át a felújított sétateret és a megújított tiszti kaszinó épületét – jelentette be Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere tegnapi, terepszemlével egybekötött sajtótájékoztatóján.

Kiss Előd-Gergely

2011. június 10., 08:102011. június 10., 08:10

„A sétatér és a kaszinó felújítása rendkívül fontos a városnak, reméljük, jövő év  májusáig befejeződnek a munkálatok, hogy az épület helyt adhasson többek közt a jövő évi Erdélyi Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) rendezvényeinek” – nyilatkozta Sorin Apostu. A polgármester elmondta továbbá, a kaszinóban hétvégeken esküvőket lehet tartani, az épületet pedig egy újonnan kialakított zöldövezet és sétány veszi majd körül, így a fiatal házaspárok helyben megejthetik az ilyenkor szokásos fotózást, nem kell a botanikus kertig menniük. A tervek szerint az épület külső renoválását őszig befejezik, hogy télen az épület belső részében tudják folytatni a felújítást.

Az elöljárótól megtudtuk továbbá, a sétatér bejáratainál felszámolják a jelenlegi lépcsőket, azzal a céllal, hogy a kerekes székkel közlekedő mozgáskorlátozottak, illetve a babakocsit toló kismamák is könnyebben meg tudják közelíteni a teret. Apostu hozzáfűzte, a felújítási munkálatokat úgy tervezték, hogy azok összhangban legyenek az új sétatéri stadion és sportcsarnok fejlesztési terveivel. A felújítást kivitelező vállalat képviselői szerint jól haladnak a munkálatokkal, gond nélkül tartani tudják a határidőt.
Mint arról beszámoltunk, a munkálatokra kiírt közbeszerzési eljárást a kolozsvári ACI Rt. nevű vállalat nyerte. A beruházás értéke 17 millió lej áfa nélkül, a munkálatok költségeit teljes egészében uniós forrásokból fedezik, a kivitelezés határideje a szerződés megkötésétől számítva 15 hónap.

A renoválás során felújítják a park sétányait, összesen 18 bejáratot alakítanak ki, ezek közül 13-at úgy, hogy tolószékkel is könnyen járható legyen. Rendbe teszik a 8,8 hektáros zöldövezetet is, valamint 232 új padot, 176 szemetesládát szerelnek fel. Ezenkívül korszerűsítik a sétatér közvilágítását úgy, hogy az olcsóbb legyen, mint korábban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés