
Fotó: Boda Gergely
A pénteki, sorrendben harmadik tárgyalási forduló nyomán Szilágyi Zsolt, a református püspök kampányfõnöke ötvenszázalékos esélyt lát az RMDSZ-szel való kiegyezésre, és ugyanennyit a tárgyalássorozat eredménytelen lezárására. Kérdésünkre, hogy a marosvásárhelyi megbeszélések után melyik ötven százalékot érzi nagyobbnak, Szilágyi nem mutatkozott túlságosan derûlátónak. Még szkeptikusabbnak tûnt Tõkés András, a Magyar Polgári Szövetség alelnöke. „Mi rendszerváltást kérünk az RMDSZ-tõl, õk csupán a szemléletváltást fogadják el, miközben részükrõl csak retorikaváltásra telik” – fogalmazott lapunknak Tõkés László testvére, aki szerint egyre csekélyebb esély mutatkozik a kiegyezésre. Ennek legfõbb oka a bizalomhiány – ismerték be a felek, akik immár garanciákat is várnak az adott szó és a papírra fektetendõ esetleges egyezség mellé.
Jóval derûlátóbbnak mutatkozott ellenben Borbély László, az RMDSZ alelnöke, aki szerint a felek álláspontja egyre több kérdésben közeledik. „Sikerült megegyeznünk azokban az alapelemekben, amelyek új dimenziót jelentenek az erdélyi magyarság életében. Mi nem támasztottunk feltételeket, de a jövõ hétig mi is szeretnénk tudni végre, hogy Tõkés László hajlandó-e elfogadni az RMDSZ által felajánlott befutóhelyet” – szögezte le Borbély, utalva Markó Béla Nagyszebenben tett bejelentésére, miszerint a szövetség – Tõkéssel vagy Tõkés nélkül – szeptember 10-éig véglegesíteni kívánja európai parlamenti jelöltlistáját. Az RMDSZ ugyanakkor további ajánlatot tett az ellenzéknek: a listán másokat is szívesen lát, olyanokat, akiket a Tõkés mögött álló szervezetek is hajlandóak támogatni. Felvetésünkre, hogy a Tõkésnek szánt elsõ vagy második hely kérdése – mindkét fél hiúsága miatt – akár lenullázhatja az eddigi tárgyalásokat, a felek belátták, hogy még mindig kölcsönös bizalmatlanság uralkodik közöttük. „Eddig csak befutóhelyrõl esett szó, arról viszont, hogy ez az elsõ vagy a második hely lesz, még nem tárgyaltunk. A bizalmatlanságunkat viszont a többéves gyakorlattal magyarázzuk” – érvelt Szilágyi Zsolt.
Eközben a hétvégén Tõkés László bejelentette: ha kútba fulladnak a közös jelöltlista összeállítását célzó tárgyalások, akkor megnemtámadási egyezményt ajánl az RMDSZ-nek a november 25-i választást megelõzõ kampány idejére. Hunyad megyei látogatása során ugyanakkor Markó Béla közölte, az RMDSZ EP-jelöltlistájáról a Szövetségi Képviselõk Tanácsa szeptember 8-i ülésén születik végsõ döntés. Hozzátette: össze kell tudni fogni azokban a fontos pillanatokban, amikor szolidaritásra van szüksége az erdélyi magyarságnak.
Mint ismeretes, a korábbi megbeszéléseken az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselõi erdélyi magyar egyeztetõ kerekasztal létrehozásának szükségességérõl is tárgyaltak, de abban még nem egyeztek meg, hogy kik legyenek a tagjai, és milyen kompetenciákkal ruházzák fel a majdani szervezetet. Elõrelépés történt a helyhatósági választásokat illetõen. Amint már hetekkel ezelõtt körvonalazódott, a felek abban állapodtak meg, hogy a magyar többségû településeken külön listán indulnak, de ott, ahol a kisebbségi érdek összefogást követel, közös jelölteket támogatnak. Az MPSZ követelésére az RMDSZ felvállalta, hogy a választási törvény diszkriminatív szakaszait törvénymódosítás benyújtásával próbálja korrigálni. A támogatási rendszer átláthatóbbá tételének kérdését a felek ezúttal sem tárgyalták érdemben.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.