Hirdetés

Kivonultak a Kovászna Megyei Tanács üléséről a polgári párti képviselők

Kivonultak a Kovászna Megyei Tanács csütörtöki üléséről a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselői. Közölték: nem hajlandók részt venni a tanácsülésen, mert a határozattervezeteket nem kapták meg magyar nyelven. Kulcsár Terza József frakcióvezető, a polgári párt Kovászna megyei elnöke a Krónikának elmondta, három éve folyamatosan kérik a magyar nyelvű anyagokat, ennek az igénynek azonban ritkán tesz eleget a megyevezetés.

Bíró Blanka

2011. április 29., 07:552011. április 29., 07:55

„Nem kérünk mást, csak azt, hogy a törvényt tartsuk be és éljünk az anyanyelvhasználat jogával” – szögezte le Kulcsár Terza József. A frakcióvezető elmondta: semmiképp sem akarják hátráltatni a tanács munkáját, a tervezetekkel is egyetértenek, azonban nem látnak más lehetőséget, tiltakozniuk kell, hogy kérésük újra napirendre kerüljön. Kulcsár szerint a polgári párt Kovászna megyei elnöksége a későbbiekben dönt arról, hogy milyen módon folytatják a tiltakozást. Nagy András ügyvezető elnök, megyei tanácstag lapunknak elmondta, azt javasolta az MPP-frakciónak, hogy addig ne vegyen részt a megyei tanács ülésein, ameddig nem kapnak magyar nyelvű anyagokat. Nagy András szerint az a normális, ha a határozattervezetek és az üléseken használt dokumentumok először magyarul készülnek el, és azokat fordítsák le román nyelvre. „Jelenleg mindent román nyelven fogalmaznak meg, a magyar fordítás csak akkor készül el, ha kerül rá idő” – mondta Nagy András. Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke érdeklődésünkre elmondta: csak néhány alkalommal fordult elő, hogy nem készültek el időben a határozattervezetek magyar fordításai. „Sajnálatos, hogy a polgári frakció hátráltatja azokat a döntéseket, amelyeket közösen dolgoztunk ki. Ezzel a megyei közösségnek ártanak” – mondta a tanácselnök. Rámutatott, a csütörtöki tanácsülésen el kellett napolni azokat a döntéseket, amelyek meghozatalához kétharmados többségre lett volna szükség. A tiltakozás elmaradt annak a határozattervezetnek a megtárgyalása, melynek elfogadása esetén a megyei könyvtár és a Székely Nemzeti Múzeum átvehetett volna egy-egy ingatlant.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés