2007. november 09., 00:002007. november 09., 00:00
Az eredeti elképzelés szerint megõrizték volna az öreg fákat, és közéjük lehetett volna beállni a gépkocsival. Utólag azonban kiderült, a fák között nincs akkora távolság, hogy egy autó elférjen. Közel kilencven évvel ezelõtt nem ültették a fákat párhuzamosan a járdaszegéllyel és egymástól egyforma távolságra, így nem volt lehetõség annyi parkolóhely kialakítására, amennyi a tervben szerepelt. Jövõ tavasszal a parkolóhelyek és a járda közé, majd késõbb az úttest másik oldalára is elõnevelt hársfacsemetéket ültetnek. Mint ismeretes, ugyanezeket az évszázados fákat tavaly a koronájuk teljes visszametszésével mentették meg a kiszáradástól, erre 40 ezer lejt költött a városháza. György Ignác fõkertész akkor elmagyarázta, hogy a radikális metszéssel egy emberöltõvel hosszabbították meg a fák életét. A Krónikának csütörtökön már úgy nyilatkozott: bár érzelmileg nagyon kötõdött az öreg fákhoz, kénytelen volt meghajolni az észérvek elõtt. „Idõvel a helyükre ültetett csemeték is ugyanolyan szépek lesznek, mint a most kivágott fák voltak\" – reméli a szakember. A város központjában túl zsúfoltak a parkolók, és nem lehet elterelni a forgalmat és sétálóutcákat kialakítani, mert a környezõ utcák túl keskenyek.
Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.
Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.