Hirdetés

Kiterjesztik a belvárost Szatmárnémetiben

Változtat a városi önkormányzat Szatmárnémeti különböző részeinek urbanisztikai besorolásán, ami azt jelenti, hogy kiterjesztik a belvárost jelentő A zónát, ahol a legmagasabbak az adók, de bővül a B zóna is, ahol szintén többet kell fizetni, mint a külvárosban.

Babos Krisztina

2011. május 19., 06:282011. május 19., 06:28

Ilyés Gyula polgármester szerint erre azért van szükség, mert sokat változott a város arculata az utóbbi néhány év során. „Nem tartom igazságosnak, hogy a város szélén épült hatalmas villák tulajdonosai sokkal kisebb adót fizetnek, mint az, aki a 16-os negyedben él egy negyedik emeleti tömbházlakásban” – hangsúlyozta. Hozzátette: az új besorolás révén már nem koncentrikus körökhöz hasonlóan alakítják ki a zónákat, hanem azt veszik figyelembe, hogy egy-egy utca milyen mértékben van közművesítve, illetve végeztek-e a környéken útfelújítási munkálatokat a közelmúltban. A változtatásokról várhatóan jövő héten dönt ismét a helyi tanács, mivel tavaly őszi határozatukat a bíróság érvénytelenítette. Valaki ugyanis pert indított, felhívva a bíróság figyelmét, hogy a jogszabályok szerint ilyen jellegű döntést csakis május hónapban hozhat a tanács. Az új besorolást egyébként többen ellenzik, mivel sokan kénytelenek lennének ezt követően megszabadulni haszonállataiktól, ugyanis az A és a B zónában tilos az állattartás.

Nem nőnek a helyi illetékek
Valószínűleg nem emelik meg Szatmárnémetiben a magánszemélyek által az önkormányzatnak fizetendő adókat, legalábbis ezt látná jónak a város polgármestere. Ilyés Gyula szerint bár egy nemrég megjelent kormányhatározat megenged egy legfeljebb 20 százalékos díjnövelést, nem éri megemelni, mivel a tapasztalatok szerint a város bevétele nem emelkedik jelentős mértékben ezáltal. Sokan ugyanis nem fizetik ki a nagyobb összeget.


 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés