
Tüntetés a temesvári állami szülészet előtt
Fotó: Facebook/Ciprian-Titi Stoica
Az állami szülészet új székhelyre költöztetéséért tüntetett csütörtökön Temesváron az intézmény több száz alkalmazottja, azt állítva, hogy az eddigi épület bezárása kismamák és csecsemők életét sodorja veszélybe.
2025. január 16., 19:572025. január 16., 19:57
A több mint 300 alkalmazott – különböző egészségügyi szakszervezetek tagjai – azért tiltakozott az állami szülészet ügyében, mert
A városi kórházhoz tartozó Odobescu szülészetet azután zárták be, hogy december elején az egyik részlegen beszakadt a mennyezet, az itteni tevékenységet a megyei kórház hasonló intézménye, a Bega szülészet vette át. Az Odobescu szülészeten mintegy 3000 kisbaba született évente, itt látták el a környező megyékből érkezett koraszülött csecsemőket is.
Olimpia Oprea nőgyógyász, a temesvári városi kórház és az Odobescu szülészet korábbi menedzsere az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy
„Példátlan válsághelyzet” alakult ki Románia nyugati felében – mondta a szakember, aki szerint fennáll a veszély, hogy kisbabák veszítik életüket a nem megfelelő körülmények miatt. A probléma gyökere, hogy a bezárt szülészet eddigi, több mint százéves székhelye a zsidó közösség tulajdona, bérlőként az önkormányzatnak nem áll módjában korszerűsíteni a leromlott ingatlant. Az állagfelmérés során kiderült, hogy az itteni gondok nem orvosolhatók javítással, így a város vezetésének új ingatlant kell találni, ahova elköltöztetheti a szülészetet.
Dominic Fritz temesvári polgármester csütörtökön közleményben tudatta, hogy több épület alkalmasságát is vizsgálják. „A páciensek és a kisbabák biztonsága áll az első helyen” – idézte a polgármestert a közlemény. Fritz abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy rövidesen sikerül megtalálni a megfelelő megoldást. Temesvár két szülészetén évente mintegy 5000 kisbaba születik.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Miközben az AUR látványos előretörése sokak szemében a nacionalizmus és a magyarellenesség visszatérését jelzi, egy friss országos kutatás szerint a román társadalom politikai megosztottságát ma már nem elsősorban az etnikai kérdések alakítják.
Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.
Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.
Brassóban a medvék már nem csak az élőket zavarják, hanem a temetőben is gyakran felbukkannak, a sírokon taposnak, a pap a csendőrséggel éjszaka járőrözik a sírkertben.
A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.
Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.
Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.
Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.
szóljon hozzá!