
Fotó: Babos Krisztina
Kisajátítaná a Pannónia Szálló épületét a szatmárnémeti polgármesteri hivatal, amely a tervek szerint itt alakítaná ki az intézmény székhelyét néhány év múlva – nyilatkozta Dorel Coica polgármester szerdai sajtótájékoztatóján.
2015. május 27., 19:412015. május 27., 19:41
2015. május 27., 19:422015. május 27., 19:42
Mint rámutatott: kezdeményezni fog egy határozatot ennek érdekében, amelyet a helyi tanácsosok elé terjeszt majd, tervei szerint ugyanis a polgármesteri hivatal már 2020-ban átköltözhet a szálló épületébe.
Coica azt is elmondta, hogy már két szakértői csoportot is megbíztak azzal, hogy mérjék fel az ingatlan értékét: a polgármesteri hivatal által felkért szakemberek valamivel több mint 3 millió euróra, míg a művelődésügyi minisztérium által megbízott csoport 4 millió euróra becsülte az árat. A polgármester szerint azért van szükség kisajátításra, mert nem merné megkockáztatni, hogy közpénzből vásárolják meg a patinás belvárosi ingatlant.
Az elöljáró elmondása szerint már több szakértővel is egyeztetett arról, hogy miután a szálló a hivatal tulajdonába kerül, EU-s alapokból korszerűsítenék. „A tulajdonos Ţânţaş család tagjai már nyilvánosan is bejelentették, hogy nincs pénzük az épület felújítására. Az ingatlanért 5 millió eurót kértek, de ennyi pénzt senki nem fog fizetni, mert még mintegy 12 millió euróra van szükség a korszerűsítéshez” – fogalmazott Coica.
Hozzátette: amennyiben a helyi tanács megszavazza a határozatot, jogi véleményt kérnek arról, hogy mennyit pénzt adjanak a tulajdonosnak, de „a hivatal biztosan nem fog rekordszabású összeget fizetni”.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!