
Fotó: A szerző felvétele
Az órákról való elmaradás egyelőre oda vezetett, hogy Ádám Valérián nem tehette le első félévi vizsgáit.
Ádám Valérián: a politikai tevékenységem zavaró
A Csángóföldről származó diák az elmúlt időszakban a magyar nyelvhasználat és a területi autonómia kivívásáért folytatott kiállásával vonta magára a figyelmet Marosvásárhelyen. Tavaly közel nyolcszáz aláírást gyűjtött az egyetem diákságától a magyar karok különválása érdekében, az aláírt tízpontos petíciót pedig a Bolyai Kezdeményező Bizottság eljuttatta a MOGYE és az oktatásügyi minisztérium vezetőségéhez, valamint az Európai Bizottsághoz és az Európai Parlamenthez. Ádám Valérián emellett tüntetést is kilátásba helyezett, ha az illetékesek nem találnak megoldást a magyar tanárok és diákok kérésére, a megmozdulások azonban a követelések részleges teljesítése nyomán elmaradtak. Az orvosis hallgató tavaly százhúsz diáktársát szervezte be a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett autonómiareferendum lebonyolításába. Ezenkívül hazai és magyarországi részképzéseket szervez, melyen eddig mintegy háromszáz egyetemista hallgathatta neves budapesti, debreceni és pécsi tanárok előadásait. „Ez az, ami egyeseket zavar, nem a hiányzásaim száma – állítja a 37 esztendős hallgató. – Az egyetem szabályzata szerint annak a diáknak, aki a kurzusok több mint 20 százalékáról hiányzik, fizetnie kell, utána pedig bepótolhatja a gyakorlatot. Számomra is fontos, hogy pótoljam az elmulasztott órákat, ezért már tisztáztam a helyzetet a titkárságon. Különben nem egyedi dolog, hogy egy hatodéves diák az átlagosnál többet hiányozzon”. Ádám Valérián szerint hiányzásait könnyen igazolhatta volna orvos is, de úgy érezte: amíg az egyetem érdekében szervezkedik, nyíltan vállalhatja tetteit.
Nagy Örs: maradhat, de meg kell változnia
„A diáknak az a feladata, hogy látogassa az órákat, és tanuljon, a vendégelőadások és a részképzések szervezését pedig bízza az egyetem vezetésére” – nyilatkozta Ádám kapcsán a Krónikának Nagy Örs rektorhelyettes, nem rejtve véka alá, hogy rendkívül neheztel tanítványára, aki szerinte fel sem fogja, „milyen zűrökbe keveredik”. Miközben Constantin Copotoiu rektor nemrég úgy vélekedett: Ádám sem a magyar, sem a román diákokat nem képviseli, Nagy Örs szerint a diák menesztése nem prioritás a MOGYE számára. Az intézmény vezetősége úgy döntött: megkérdezi a hallgatótól, miként képzeli el jövőjét a vásárhelyi egyetemen, Nagy Örs beszámolója szerint azonban a tegnapra tervezett párbeszéd elmaradt, mert a diák nem jelent meg. Ádám Valérián ezzel szemben azt állítja, hogy közel negyven támogatójával együtt a megbeszélt időpontban megjelent a szenátus gyűlésterme előtt, félórás várakozás után azonban úgy döntött, hogy továbbáll. „Amíg az egyetem helyettes rektora vagyok, és Ádám Valérián meghúzza magát, biztosan nem meneszti őt senki” – szögezte le Nagy Örs. Kérdésünkre, hogy milyen tekintetben kell Ádámnak megváltoznia, a prorektor elmondta: mindenekelőtt „le kell csendesednie”, és abba kell hagynia a tanárok és diákok „zaklatását és fenyegetését”. Az érintett azonban tagadja, hogy bárkit fenyegetett volna. „Hacsak a magyarságot hátrányosan érintő súlyos gondok feltárása nem számít annak. Higgyék el, csángóként már csak tudom, mit jelent a beolvadás veszélye. Szülőfalumban gyerekkoromban mindenki magyarul beszélt, de ma már sokkal kevesebben használják anyanyelvüket. Nem akarom, hogy az erdélyi magyarság a moldvai csángók sorsára jusson” – jelentette ki a csángóföldi lujzikalagori diák.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.