2007. június 28., 00:002007. június 28., 00:00
Sem hazai, sem magyarországi kezelések nem tudták helyreállítani sérült gerincvelejét, ezért most Pekingbe készül, ahol Huang Hongyun idegsebész egyedi módszerrel végez műtéteket ideg- és gerincsérülteken, saját statisztikái szerint hetvenszázalékos sikerrel. A világ minden tájáról érkező nagyszámú jelentkező miatt csak hónapokkal előre programozva fogad betegeket a klinika, Kinga is egy éve tudja, hogy július 4-én műtik. Ez alatt az idő alatt adományokból összegyűlt az utazás, a műtét és az egy hónapos utókezelés 25 ezer dolláros költsége is, a család ugyanis nem tudta volna előteremteni az összeget. „Bízom benne, hogy sikerül, de ha mégsem, akkor sem adom fel. Nem mindenki tér vissza gyógyultan, nem egyformán hat mindenkire a kezelés – mondta Kinga. – Úgy érzem magam, mint a mesehős, aki hosszas küzdelmek árán eljut az ígéretet rejtő szoba ajtajához. Tétovázik, hiszen nem tudni, mi vár rá, mint ahogy én se: gyógyulás vagy kudarc lesz a műtét? De én bemegyek azon az ajtón.”
November 14-én még egy szentegyházi beteget fogad műtétre a pekingi klinika. Fülei Csaba 30 éves, öt éve kényszerült tolószékbe, mert a hátgerincében megpattant egy vérér, és deréktól lefele megbénult. Az ő számláján egyelőre csak ötezer dollár gyűlt össze, de bízik benne, hogy novemberig kikerekedik az összeg. „Örvendek, hogy Kingának sikerül eljutnia Pekingbe. A műtét sikere vagy kudarca nem befolyásolja azokat az embereket, akik adománnyal segítenek, hogy én is eljuthassak Kínába. Az emberek ugyanúgy reménykednek, mint én” – mondta Fülei Csaba, akinek helyzetéről a fuleicsaba.idilis.ro honlapon lehet további információkat szerezni.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.