
Javítási munkálatok zajlanak november 29-éig a parajdi gyógyfürdős wellnessközpontban: a karbantartás költségét a kivitelező állja, a létesítmény ugyanis még jótállási időszakban van.
2015. november 19., 14:192015. november 19., 14:19
Berde László, az élményfürdőt működtető cég ügyvezetője elmondta: az épület elhelyezkedése miatt keletkezett hajszálrepedéseket javítja és színezi ki a kivitelező, emellett padlólefolyókat szerelnek be, ugyanis néhány helyen megállt a víz, és kisebb tócsák alakultak ki a csempefelületen. A karbantartás részeként ugyanakkor leengedték a medencék vizét, kitakarították és fertőtlenítették azokat. A továbbiakban néhány izzót is ki kell cserélni, illetve visszaragasztják az elmozdult üvegmozaikokat is.
„Folyamatban van a kádfürdők szolgáltatásainak beindítása is, ami pluszberuházást, kisebb módosítást igényel” – magyarázta Berde László, akinek reményei szerint az új szolgáltatásokat már jövő év elejétől használhatják a látogatók. A tervek szerint az új részlegen a vendégek sós termálvízben fürödhetnek bensőséges körülmények között, ugyanis az egységeket függönnyel különítik majd el.
A parajdi wellnessközpontot július elején nyitották meg, november elejéig pedig közel 44 ezer vendég látogatott el a Hargita megyei létesítménybe. „A nyári szezon a tervek szerint alakult, az első néhány hónap hozta azokat a látogatottsági számokat, amelyekkel a költségvetést is megterveztük” – közölte Berde László. Az élményfürdő egyszerre 250 személy befogadására alkalmas, az ügyvezető számításai szerint pedig a kétórás belépővel naponta legalább két és félszer ennyien tudják igénybe venni szolgáltatásaikat.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!