2008. január 21., 00:002008. január 21., 00:00
A Magyarországról múlt szerdán hazahozott 12 éves fiú hazahozatala másnapján tûnt el. G. István a budapesti Blaha Lujza téren késelt meg egy fiút. A rendõrség nagy erõkkel keresi, a határátkelõknél is fokozott a figyelem, nehogy átcsúszhasson az útlevél nélkül közlekedõ kiskorú. A fiút lapzártánkig nem találták meg. Elekes Zoltán, a gyermekvédelmi igazgatóság vezérigazgatója elmondta: a törvényes elõírásnak megfelelõen jártak el, a kisfiút speciális központba vitték, ahol nevelõi felügyelet alatt volt. „A törvény ilyen esetben csak arról rendelkezik, hogy a gyermeknek felügyelet alatt kell lennie, de semmilyen erõszakos intézkedést nem tesz lehetõvé – mondta el az igazgató. – Nem lehet bezárva tartani a gyermeket, nem kötözhetjük meg, a nevelõ pedig nem testõr, aki le tudja fogni.\" Elekes szerint nem tehettek többet, hisz a gyerekvédelmi törvényeink így rendelkeznek, abból kiindulva, hogy egy ekkora gyerek semmilyen felelõsséggel nem tartozik tetteiért, nem õ a hibás, csakis a környezete. G. István már csütörtökön reggel jelezte: ki akar menni, mert nem bírja a bezártságot, hisz az utcán élt. „Próbáltunk programot szervezni neki, amíg az intézetben lakó másik két gyerek iskolában volt, addig a központvezetõ hordozta körbe a városban, a rendõrségen is jártak, ahol nyilvántartásba vették. Végig csendesen viselkedett, így a kollégánk úgy gondolta, már belefér, hogy elvigyék futballedzésre – mesélte Elekes. – Egész nap foglalkoztattuk, a szociális munkás is sokat beszélgetett vele, István mesélt a budapesti életérõl, együttmûködõnek tûnt. El kell ismernünk, hogy átrázott bennünket.\" A gyermekvédelem speciális szociális központok segítségével próbálja kordában tartani a problémás gyerekeket. A csíkszeredai intézetben is akadnak olyanok, akik kisebb bûntetteket követtek el, az intézetben megpróbálják jó útra téríteni õket – Elekes szerint általában sikerrel. „Kötelességem hinni valamennyi gyerekben. Most is hittem, hogy ha pár napig nálunk marad István, valami kezd beindulni benne, s utána iskolázással elindíthatjuk a normális életforma felé. Sajnos nem adott esélyt, ez a fiú tényleg szélsõséges eset, olyan környezetbõl jön, hogy mi erre nem voltunk, nem lehettünk felkészülve\" – fejtette ki Elekes Zoltán vezérigazgató. Elmondta: intézményvezetõként õt terheli elsõsorban felelõsség a gyerek helyzetéért. Rövidesen fegyelmi bizottságot hívnak össze, amelyen igyekeznek meghatározni a kollégák további felelõsségét. Ha megtalálják, G. István visszakerül az intézetbe, ahol az eddiginél sokkal jobban figyelnek rá, s ehhez esetenként a rendõrség segítségét kérik. Idõsebb Gábor István tegnap még semmit nem tudott a fiáról. „Miért nem hozták haza, tudtam volna vigyázni rá\" – méltatlankodott az apa, akit gyergyószentmiklósi lakásán kerestünk fel. Feltételezése szerint gyermeke a Besztercén élõ nõvéréhez, Gábor Violetához mehetett. „Itt nem járt egyáltalán, kimentem volna Csíkba utána\" – mondta Gábor István. Jánossy Alíz, Székely Zita
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.