Hirdetés

Kihasználta a kiskaput

Hargita megye: Megszökött a kiskorú késelő. Országszerte körözik a 12 éves G. Istvánt (képünkön), aki megszökött abból a csíkszeredai nevelőintézetből, amelyben a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság elhelyezte.

Gazda Árpád

2008. január 21., 00:002008. január 21., 00:00

A Magyarországról múlt szerdán hazahozott 12 éves fiú hazahozatala másnapján tûnt el. G. István a budapesti Blaha Lujza téren késelt meg egy fiút. A rendõrség nagy erõkkel keresi, a határátkelõknél is fokozott a figyelem, nehogy átcsúszhasson az útlevél nélkül közlekedõ kiskorú. A fiút lapzártánkig nem találták meg.

Elekes Zoltán, a gyermekvédelmi igazgatóság vezérigazgatója elmondta: a törvényes elõírásnak megfelelõen jártak el, a kisfiút speciális központba vitték, ahol nevelõi felügyelet alatt volt. „A törvény ilyen esetben csak arról rendelkezik, hogy a gyermeknek felügyelet alatt kell lennie, de semmilyen erõszakos intézkedést nem tesz lehetõvé – mondta el az igazgató. – Nem lehet bezárva tartani a gyermeket, nem kötözhetjük meg, a nevelõ pedig nem testõr, aki le tudja fogni.\" Elekes szerint nem tehettek többet, hisz a gyerekvédelmi törvényeink így rendelkeznek, abból kiindulva, hogy egy ekkora gyerek semmilyen felelõsséggel nem tartozik tetteiért, nem õ a hibás, csakis a környezete.

G. István már csütörtökön reggel jelezte: ki akar menni, mert nem bírja a bezártságot, hisz az utcán élt. „Próbáltunk programot szervezni neki, amíg az intézetben lakó másik két gyerek iskolában volt, addig a központvezetõ hordozta körbe a városban, a rendõrségen is jártak, ahol nyilvántartásba vették. Végig csendesen viselkedett, így a kollégánk úgy gondolta, már belefér, hogy elvigyék futballedzésre – mesélte Elekes. – Egész nap foglalkoztattuk, a szociális munkás is sokat beszélgetett vele, István mesélt a budapesti életérõl, együttmûködõnek tûnt. El kell ismernünk, hogy átrázott bennünket.\"

A gyermekvédelem speciális szociális központok segítségével próbálja kordában tartani a problémás gyerekeket. A csíkszeredai intézetben is akadnak olyanok, akik kisebb bûntetteket követtek el, az intézetben megpróbálják jó útra téríteni õket – Elekes szerint általában sikerrel. „Kötelességem hinni valamennyi gyerekben. Most is hittem, hogy ha pár napig nálunk marad István, valami kezd beindulni benne, s utána iskolázással elindíthatjuk a normális életforma felé. Sajnos nem adott esélyt, ez a fiú tényleg szélsõséges eset, olyan környezetbõl jön, hogy mi erre nem voltunk, nem lehettünk felkészülve\" – fejtette ki Elekes Zoltán vezérigazgató. Elmondta: intézményvezetõként õt terheli elsõsorban felelõsség a gyerek helyzetéért. Rövidesen fegyelmi bizottságot hívnak össze, amelyen igyekeznek meghatározni a kollégák további felelõsségét. Ha megtalálják, G. István visszakerül az intézetbe, ahol az eddiginél sokkal jobban figyelnek rá, s ehhez esetenként a rendõrség segítségét kérik.

Idõsebb Gábor István tegnap még semmit nem tudott a fiáról. „Miért nem hozták haza, tudtam volna vigyázni rá\" – méltatlankodott az apa, akit gyergyószentmiklósi lakásán kerestünk fel. Feltételezése szerint gyermeke a Besztercén élõ nõvéréhez, Gábor Violetához mehetett. „Itt nem járt egyáltalán, kimentem volna Csíkba utána\" – mondta Gábor István.

Jánossy Alíz, Székely Zita


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés