Hirdetés

Kifogásolják a nagykárolyi Ferdinánd-büszt helyét

Kisebb rendbontás kíséretében ugyan, de felavatták vasárnap Nagykárolyban I. Ferdinánd román király szobrát – a ceremónia alatt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) helyi szervezetének tagjai magasba tartott táblákon kifogásolták, hogy méltatlan helyre került az alkotás (mint írták, „kiállították a sarokra Nagy-Románia megteremtőjét”).

Babos Krisztina

2015. május 11., 20:082015. május 11., 20:08

A tiltakozók szerint nem megfelelő a büszt számára a város központi körforgalmának szomszédságában kijelölt hely, azaz a Vida Géza által készített Román katona emlékműve és a rendszerváltást követő években épített ortodox katedrális közötti zöldövezet.

Amint arról beszámoltunk, Nagykárolyban hónapok óta dúl a háború szoborügyben Kovács Jenő polgármester, illetve az RMDSZ-szervezet és a PNL helyi vezetői között. Utóbbiak saját hírportáljukon számos alkalommal vádolták sovinizmussal az elöljárót és a szövetséget, állítva: azért nem hagyják jóvá az általuk kért helyet Fredinánd, I.C. Brătianu, valamint Mihai Eminescu szobrának, mert nem akarnak teret engedni a románság kulturális törekvéseinek.

A román király büsztje számára először a Károlyi-kastély parkjában, a főbejárattal szemben kértek helyet, majd a város történelmi főutcájának parkjában, a Deák Ferenc téren, az RMDSZ-es többségű városi tanács azonban ezt nem hagyta jóvá.

Helyette a Vida-emlékmű melletti részt jelölte meg helyszínként, azt a területet, ahol vasárnap fel is avatták a liberálisok által hónapokkal korábban készíttetett szobrot.

Kovács Jenő polgármester korábban azzal érvelt, hogy az általa kinézett helyszínnel kapcsolatban korábban kikérte a megyei művelődési igazgatóság álláspontját is, akik megfelelőnek ítélték az ortodox katedrális és a monumentális Vida-szobor közötti részt.

A büsztnek egyébként kalandos előélete volt – tavaly augusztus 20-án például, a Ferdinánd uralkodása idején miniszterelnöki tisztet betöltött I.C. Brătianu születésének 150. évfordulóján a mellszobrot a liberálisok ideiglenesen a Deák téren a Szent Flórián-szobor számára készített alapzaton helyezték el és koszorúzták meg.

Az eseményhez egyébként fehér karszalagos tiltakozó akció is tartozott – a felvonuló több száz román hazafi a régi PNL helyi és megyei vezetőségének felhívására tüntetett az RMDSZ „viszszaélései\" ellen. A vasárnapi szoborleleplezéssel az RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt (PSD) kiénekelte a sajtot a PNL szájából.

Ez úgy vált lehetségessé, hogy a liberális párt korábbi vezetői, köztük Adrian Ştef tanácselnök, elhagyták az alakulatot és létrehozták megyei szinten a PSD-hez igen közeli Liberális Reform Pártot (PLR), így a PNL-sek által készíttetett Ferdinánd-szobrot végül a politikai ellenfelek avathatták fel azon a helyen, melyet ők jónak láttak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés