Hirdetés

Ki zavarja a vizet?

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Élesedő hangon vádolják egymást az ellenzék és az RMDSZ képviselői az EP-választások kampányában „Az RMDSZ felelősségáthárító kommunikációja arra az ókori tanmesére emlékeztet, melyben a víz felső folyásánál álló farkas a lejjebb álló bárányt vádolja a víz felzavarásával” – jelentette ki Tőkés László tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyiken a hétvégi SZKT-ülésen elhangzottakra reagált.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2007. szeptember 12., 00:002007. szeptember 12., 00:00

A püspök szánalmas és demagóg manipulációs kísérletként említette azt az RMDSZ-es álláspontot, hogy az őt támogató szervezetek „a magyarság iránti felelőtlenséggel” visszautasították „az egység, a szolidaritás, az összefogás” közös európai parlamenti választási listáját. Megállapította, az RMDSZ-vezérkar játszotta el az öszszefogás esélyét akkor, amikor a közös erdélyi magyar nemzeti lista indítására vonatkozó EMNT-kezdeményezést durván visszautasította, majd – semmibe véve Csoóri Sándor, Mádl Ferenc, Vizi E. Szilveszter és aláírótársaik, valamint Sólyom László államelnök, továbbá a református egyház megegyezésre irányuló felhívásait – önálló európai parlamenti képviselőjelölt indítására kényszerítette az RMDSZ-en kívüli szervezeteket. Úgy vélte, Markó Bélát és csapatát korszakos felelősség terheli a magyar közösség megosztásáért. Sajnálatosnak tartotta, hogy az így kiprovokált szembenállást az augusztus folyamán lezajlott tárgyalások sem voltak képesek feloldani. Megemlítette, az ellenzéki tárgyalóküldöttség mindvégig programokban és reformokban gondolkozott, az RMDSZ azonban valójában csak az EP-listáról és a pozíciókon való osztozásról kívánt egyeztetni. Ennek bizonyítékaként hozta fel, hogy a közös lista meghiúsulása nyomán az RMDSZ már nem volt hajlandó aláírni az együttesen megszövegezett megállapodást, és már azt sem kívánja betartani, amiben megegyezés született. A püspök szerint politikai perverzitásra vall, hogy az RMDSZ Sógor Csaba előreléptetése által a reformátusok és a székelyföldi választók megosztására tesz kísérletet. Kijelentette, a megváltozott körülmények között immár tárgytalan arra hivatkozni, hogy valamikor befutóhelyre javasolta a lelkész szenátort. Cáfolta ugyanakkor, hogy valaha is felvetette volna Sógor Csabának, hogy lépjen vissza. A püspök hangsúlyozta, a nézetkülönbségek ellenére tagja marad az RMDSZ-nek, és Brüsszelben az egész erdélyi magyarságot, sőt még Markó Bélát is képviselni kívánja.

Egymásnak mentek az ifik
A Tőkést támogató szervezetek elnökségei nyilatkozatban jelentették ki, sajnálatosnak tartják, hogy Sógor Csaba is „eszközévé vált a Markó–Verestóy-Frunda–Borbély nevek által fémjelzett önfeladó politikának”. Úgy vélték, sokkal jobb esély mutatkozik arra, hogy Tőkés László megszerezze a szavazatok 2,8 százalékát, mint arra, hogy az RMDSZ átlépje az ötszázalékos küszöböt. Eközben a Tőkést támogató Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület ismételten arra szólította fel az RMDSZ-t, hogy vonja vissza a jelöltlistáját, és támogassa Tőkés László független jelöltségét. Közleményében rámutatott, a közvélemény-kutatók mérései szerint az RMDSZ a román parlamentbe sem jutna be, és az európai parlamenti mandátumokra is esélytelenül pályázik. Az EMI szerint ha valóban az erdélyi magyarság jövőjét tartja szem előtt a szövetség, Tőkés Lászlót kellene támogatnia.
Éles hangú közleményben válaszolt az EMI-nek az RMDSZ-szel szövetséges Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöksége. Leszögezte, nem a közvélemény-kutatást, hanem a választást kell megnyerni november 25-én. Úgy vélte, felesleges grandiózus nyilatkozatokat kibocsátani, mert az erdélyi magyar választó átlát a szitán, ismeri a szereplők politikai, szakmai, erkölcsi előéletét, és eszerint szavaz majd. Felszólították ugyanakkor Tőkés Lászlót, és „a palástja mögé álló önjelölt politikusokat”, hogy hagyják abba az RMDSZ elleni rágalomhadjáratot, és tartsák be a negatív kampány elutasítására tett ígéretüket. „Ha ezt Tőkés László nem teszi meg, akkor egyértelművé válik mindenki számára, hogy negatív kampány elvetésére tett ígérete csak üres szólam, és vicsorgó politikai ölebek bevetésével törekszik a tisztességes eszközökkel kampányoló RMDSZ jelöltjeinek a lejáratására” – áll a közleményben.

Markó bizakodik
Bukaresti sajtótájékoztatóján Markó Béla „megelégedéssel” nyugtázta, hogy Tőkés László négy napig tartotta magát ahhoz a csütörtöki megállapodásukhoz, miszerint nem folytatnak egymás ellen lejárató kampányt. „Más alkalmakkor csak egy vagy két napig tudta visszatartani magát, most négy napig sikerült” – jegyezte meg Markó. Hozzátette, ő ennek ellenére tartja magát a megállapodáshoz, és nem fogja támadni a püspököt. Hangsúlyozta, hétfőtől dolgozik a szövetség kampánystábja, és ha Tőkés László jelöltsége meg is nehezíti a szövetség dolgát, a magyar ellenjelölt nem jelenti azt, hogy a szövetség nem lesz sikeres a választásokon. Azt is megemlítette, hogy a szövetség nemcsak az erdélyi magyarság, hanem az egész romániai társadalom számára üzenetet fogalmaz meg a kampányban.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés