Hirdetés

Ki segít Szent Lászlónak?

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nagyvárad - Benyújtotta a város főterének átnevezését támogató aláírásokat az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezete Benyújtotta a nagyváradi polgármesteri hivatalhoz az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezete azt a 1280 aláírást, amely alapján kérik, hogy a jelenleg Unirii térnek nevezett főteret hivatalosan is a várost alapító Szent Lászlóról nevezzék el. „Azt várjuk, hogy a helyi tanács vegye figyelembe a több mint ezer nagyváradi polgár akaratát. Jó lenne, ha helyi szinten megoldódna az ügy, ez azt jelentené, hogy európai döntés született, de erre kevés az esély” – nyilatkozta a Krónikának Nagy József Barna, az EMI nagyváradi elnöke.

2008. február 13., 00:002008. február 13., 00:00

Mint mondta, kételkednek abban, hogy kérésük megértésre talál a tanácsosok körében, ezért készek nemzetközi szintérre vinni az ügyet. „Fenn szeretnénk tartani az érdeklődést ez iránt, hiszen ha valamiről sokat és sokan beszélnek, több esély van a megoldásra” – hangsúlyozta Nagy. Ennek érdekében az iratcsomót eljuttatták a váradi származású Gál Kinga magyarországi EP-képviselőnek és Tőkés Lászlónak. „Fel akarjuk hívni a figyelmüket arra, ami Váradon történik” – tette hozzá az EMI-elnök.

Elzárkóznak az elöljárók
„Tekintettel arra, hogy nem nekem címezték a beadványt, hanem a polgármester úrnak, és én mindössze ennek a másolatát kaptam meg, nem értem, miért tőlem várják a megoldást” – válaszolta Biró Rozália a Krónika azon kérdésére, hogy támogatja-e az EMI kezdeményezését. Bár mint mondta, „természetes számít az 1280 váradi polgár véleménye”, mivel nem őt szólították meg, nem tud mit tenni. „Decemberben folytattam egy beszélgetést a fiatalemberekkel, ahol javaslatok is elhangzottak, azóta várom a visszajelzésüket, hogy ők mit tartanak elfogadhatónak” – mesélte az RMDSZ-es politikus. Mihai Groza polgármester egyértelműen visszautasította a segítséget. „Tudom, miről van szó: néhány fiatal át akarja nevezni a teret. Mit szólok hozzá? Sajnálatosnak tartom, hogy 2008-ban ez megtörténhet az Európai Unióban” – szögezte le a városvezető, és ezzel lezártnak tekintette a kérdést.  „Az RMDSZ-frakció mindenképp támogatja a magyarságot érintő felvetéseket, azonban körültekintően kell megválasztanunk azt a pillanatot, amikor egy ilyen határozattervezetet benyújtunk” – nyilatkozta lapunknak Vági László tanácsos, aki szerint egy rosszul megválasztott időpont többet árthat, mint amennyit használ. Vági szerint a Bihar Megyei Tanács is beleszólhat a kérdésbe, mivel egy tér átnevezéséről van szó, amihez a városi döntéshozó testületnek csupán a beleegyezését kell adnia. „Támogatjuk a kezdeményezést, de bízzák ránk, hogy mikor állunk elő a kérdéssel” – összegzett az önkormányzati képviselő.

A románok is támogatták
A Szent László tér ügye 2006 májusáig nyúlik vissza, amikor az EMI 44 nagyváradi civil, egyházi és politikai szervezet pecsétjével és ezek képviselőinek az aláírásával ellátott kérést nyújtott be a polgármesteri hivatalhoz, tájékoztatott Nagy József Barna. Azt kérték, hogy a főteret a városalapító Szent László királyról nevezzék el, illetve több utca is magyar személyiségek nevét viselje. A beadvány szeptemberben került a tanács elé, és mivel a román pártok tagjai hevesen ellenezték az átnevezést, végül abban sikerült megegyezni, hogy az utcanévtáblákon ezután a román elnevezés mellett magyarul is feltüntetik a tér, utca, sétány szavakat, de a határozatot máig nem ültették gyakorlatba. „Emiatt a polgári engedetlenséget választottuk. Az igénylőknek új házszámtáblákat készítettünk, amelyen az utca régi magyar neve vagy a mai elnevezés fordítása szerepelt. Közel 200 ilyen táblát látni az ingatlanokon” – mesélte az EMI-elnök.
Az aláírásgyűjtést a tér átnevezéséért tavaly június 27-én, László napján kezdték el, ebben a velencei RMDSZ-körzet, az olaszi református egyházközség és magánszemélyek segítették őket. Egy kétnyelvű táblával a kezükben, amelyen a Piaţa Szent László/Sfântu Ladislau tér felirat szerepelt megkérdezték a járókelőket, zavarná-e őket, ha ezt a táblát látnák. „Elenyésző kisebbségben voltak azok, akiket zavart, a román fiataloktól pozitív visszajelzést kaptunk” – mesélte Nagy. Kérdésünkre, hogy a mintegy 60 ezer magyarhoz viszonyítva nem tartja-e kevésnek az 1280 aláírást, kitérő választ adott. „Úgy érzem, aki szívügyének tekinti a tér sorsát, aláírta az íveket. Szembe kell néznünk azzal, hogy a magyar közösséget nem érdeklik az ilyen témák” – állapította meg az EMI-elnök.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés