2011. november 22., 15:412011. november 22., 15:41
Sebestyén Lázár Enikő iskolaigazgató kedden a Krónikának elmondta, korábban senki nem fordult panasszal az intézményhez a tanár miatt, pletykák alapján pedig nem indíthattak vizsgálatot, hiszen már előfordult, hogy pedagógus kártérítésért perelte az iskolát, mert megrágalmazták.
Amint az iskola vezetőségénél egy szülő panaszt tett, azonnal léptek – szögezte le Sebestyén Lázár Enikő felidézve, hogy milyen feldúltan jelentette az esetet az érintett szülő.
Az igazgató ugyanakkor hangsúlyozta, T. Gergely zongoratanár mindkét áldozatának a családjával baráti kapcsolatban állt. Közel két évig lakott annak a kislánynak a családjánál, akit 12 évesen elcsábított, majd két évig folytatott vele szexuális kapcsolatot.
„Nagyon fontos, hogy megvédjük az iskola becsületét, hiszen rengeteg eredményt értünk el, egyetlen tanár bűnéért nem felelhet az egész közösség” – szögezte le Sebestyén Lázár Enikő, aki szerint a botrány kirobbanása óta nagyon nyomott a hangulat az iskolában.
A diákokkal iskolapszichológusok, osztályfőnökök foglalkoznak, hamarosan kérdőíveket indítanak el a tanulók és a tanárok körében, és ha kiderül, hogy más áldozat is volt a két kislányon kívül, azonnal jelentik a rendőrségnek.
Sebestyén Lázár Enikő szerint próbálják higgadtan kezelni az ügyet, senkire nem tekintenek gyanakvóan, hogy volt-e köze az ügyhöz.
Amint arról beszámoltunk, a két kislány megrontásával megvádolt zongoratanárt 29 napra letartóztatták, az ügyészségi kihallgatás során a kétgyermekes, 41 éves tanár bevallotta tettét.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.