Hirdetés

Kezdődhet a tárgyalás Ráduly és Szőke perében

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Elkezdődhet a volt csíkszeredai polgármester, Ráduly Róbert és Szőke Domokos alpolgármester perének elsőfokú tárgyalása, miután a marosvásárhelyi ítélőtábla elutasította a Hargita megyei törvényszék korábbi döntése ellen benyújtott fellebbezést. Egyúttal elfogadták a vádhatóság fellebbezését is, így valamennyi bizonyíték a vádirathoz csatolható.

Kovács Attila

2016. január 20., 10:552016. január 20., 10:55

A Hargita megyei törvényszék még tavaly novemberben döntött arról, hogy elkezdődhet a tárgyalás, lezárva ezzel a törvényszéki eljárás előzetes szakaszát. Ez volt az a döntés, amelyet a volt polgármester és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) is megfellebbezett. Ráduly ügyvédje azért nyújtott be óvást, mert a törvényszék a vádirattal kapcsolatos kifogásaiknak csak egy részét fogadtak el, a vádhatóság pedig amiatt, hogy korábban kizárták az ügyiratból a bizonyítékok egy részét.

Törvényesnek talált bizonyítékok

A kedden közölt ítélet szerint alaptalannak találták és elutasították a Ráduly Róbert ügyvédje által megfogalmazott kifogásokat, ugyanakkor elfogadták a DNA fellebbezését a Hargita megyei törvényszék november 18-ai ítéletével kapcsolatban. Ennek értelmében a tavaly október 10-ei törvényszéki végzést is érvénytelenítették.

Utóbbi rendelkezett arról, hogy az ügyvédek kifogásai alapján – akik szerint a lehallgatások egy részét törvénytelen módon végezték, és vitathatók a nyomozás egyes szakaszai – több mint száz oldalnyi, a vádirathoz csatolt lehallgatási jegyzőkönyvet kizártak az ügyiratból. „A bíróság elutasítja a vádlottak összes kérését és kifogását, megállapítja a bűnügyi eljárás, a bizonyítékok, és a 2015 június 15-i dátummal kiadott vádirat törvényességét” – olvasható a végzésben.

A felügyelet megszüntetését várják

Ráduly Róbert ügyvédje az ítélethirdetés után azt közölte, nem szeretné kommentálni az ítélőtábla döntését. Eugen Constantin Iordăchescut az ítélethirdetés előtt folytatott beszélgetésünk során arról kérdeztük, hogy várható-e a két vádlott hatósági felügyeletének feloldása, amennyiben jogerőssé válik a per elsőfokú tárgyalásának elkezdéséről szóló döntés.

„Nehéz megmondani, hogy mi következik. Mi azt hiszszük, az lenne a normális állapot, ha a vádlott szabadlábon védekezhetne. Ráduly soha nem próbálta meg befolyásolni az igazságszolgáltatást ebben az ügyben, nem volt olyan magatartása, ami gyanúra adott volna okot, példaértékűen viselkedett. Ez teljesen szubjektív döntés” – utalt Iordăchescu az előzetes kényszerintézkedés megszüntetésére. A védőügyvéd valószínűnek tartotta, hogy miután az elsőfokú tárgyalást vezető bíró a vizsgálat során megismeri az ügycsomó tartalmát, és rájön, hogy nincsenek a vádlottak bűnösségét alátámasztó bizonyítékok, a hatósági felügyelet feloldásához folyamodik.

Ráduly Róbertet tavaly júniusban a DNA háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg. A vádemelés után Ráduly lemondott tisztségéről, Szőkét pedig a törvényszék eltiltotta hivatali tisztségének gyakorlásától. Szintén tavaly június óta tart az ellenük elrendelt hatósági felügyelet is, miután az április végén történt házkutatások után alkalmazott házi őrizetet erre az enyhébb kényszerintézkedésre változtatták.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés