Hirdetés

Kézdivásárhely: újabb városházi botrány

Lemond tisztségéről Kézdivásárhely alpolgármestere, Szarvadi József, aki egyúttal bejelentette: kilép a Magyar Polgári Pártból (MPP) is. Az elöljáró lapunknak elmondta, úgy érzi, akadályozzák a munkáját, nem hagyják, hogy a város érdekében dolgozzon, ezért visszavonul.

Bíró Blanka

2011. július 21., 07:262011. július 21., 07:26

Az alpolgármester ugyanakkor értesítette a gazdasági rendőrséget, mivel állítása szerint gyanútlanul aláírt egy függeléket, amely alapján 15 évre hosszabbította meg az egykori városi moziban szórakozóhelyet működtető Conrek Kft. cég bérleti szerződését. Szarvadi József elmondta, a dokumentumot Rácz Károly polgármester tette elébe, ő megbízott a városvezetőben, és ezért jóhiszeműen ellátta kézjegyével. Utólag azonban feltűnt, hogy a függelék március 25-ei dátummal volt keltezve, és 2011. január elsejétől hatályos. Szarvadi azt kérte, hogy a gazdasági rendőrség vizsgálja meg a dokumentum törvényességét. Szarvadi József hangsúlyozta, nem szeretné, ha nevéhez bármilyen törvénytelenség fűződne, ezért inkább lemond az önkormányzati munkáról – erről a következő héten esedékes tanácsülésen fogja tájékoztatni a testület tagjait. Ugyanakkor elmondta, a polgári párt átvilágító bizottsága előtt kellett számot adnia arról, hogy miért fizette ki a Rácz Károly polgármestert korábban feljelentő Áda József vállalkozónak az önkormányzat adósságainak egy részét.

Mint ismert, az udvarteres város szintén MPP-s polgármestere ellen kenőpénz elfogadása miatt indult bűnvádi eljárás, a vádirat szerint az elöljáró tavaly februárban kenőpénzt kért a vállalkozótól annak érdekében, hogy városvezetőként egyengesse a vállalkozó és a városháza között kötött szerződés zökkenőmentes lebonyolítását. „A kézdivásárhelyi önkormányzat tartozik a munkálatok egy részének az árával, a számlákat egyenlíteni kell, az idei költségvetés már teljesen kimerült, mert a tavalyi, elmaradt számlákat fizetjük” – magyarázta az alpolgármester, aki megalázónak tartotta  az átvilágítást.

Rácz Károly, Kézdivásárhely polgármestere lapunk megkeresésére elmondta, nem tud az alpolgármester lemondási szándékáról, de azt megakadályozni nem tudja. „Részemről nem volt akadálya az együttműködésnek, de ha Szarvadi nem akarja folytatni az  önkormányzati munkát, én nem szólok bele”– mondta Rácz Károly. Szerinte Szarvadi Józsefnek nehézségei  vannak a magáncégénél, mert az önkormányzati feladatai lehetetlenné tették, hogy saját vállalkozásával foglalkozzon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés