Hirdetés

Kézdivásárhely: őrzik a veszélyes kátrányt

Lezárták és őrzik a kézdivásárhelyi veszélyes hulladékot tároló lerakatot, a bíróság dönti el, kinek kell majd előteremtenie a megsemmisítés több tízezer eurós költségét.

Bíró Blanka

2011. március 16., 08:182011. március 16., 08:18

Kovács István, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Őrség vezetője elmondta, nincs közvetlen veszély, hozzávetőleg 150, egyenként 200 kilogrammos hordókban az épületek külső szigetelésére használt kátrány van, ezt már 2004 óta tárolják az épületben. A tulajdonos cég csődbe ment, ügyei lezárását felszámolóbiztos végzi, ezért nem egyértelmű, hogy a vállalatnak vagy a felszámolónak kell állnia a megsemmisítés költségeit. Kovács István szerint megnyugtató, hogy az anyag lebetonozott téglaépületben van, az ellenőrzés során elrendelték az őrzését, és megbírságolták a céget, amit az a bíróságon megfellebbezett. Az igazságszolgáltatásnak kell eldöntenie, kit terhel a lerakat felszámolásának felelőssége. A kátrányt több mint ezer fokon kemencében kell elégetni, az eljárás kilogrammonként 2 euróba kerül.

Kovács István arról is beszámolt, hogy az általa vezetett intézménybe a legtöbb panasz a sepsiszentgyörgyi Abo Farm tyúktenyészet tevékenységével kapcsolatosan érkezett, a környéken lakók az elviselhetetlen bűzre panaszkodnak. A szag ideiglenesen akkor nem érezhető, amikor a csirkék elérik a vágósúlyt, a farmot kiürítik és fertőtlenítik. Kovács István elmondta, több esetben ellenőrizték a vállalat tevékenységét, és nem találtak rendellenességet. A farmnak korszerűsítési ütemtervet kell betartania, az előírt fejlesztéseket már végrehajtotta, környezetvédelmi szempontból 2013 végéig kell felzárkóznia az uniós szintre, de attól a bűz még nem szűnik meg, szögezte le Kovács.

Az igazgató azt is elmondta, hogy a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Őrség idén fokozottan ellenőrizte az erdőkitermelést, több mint 140 erdészet, közbirtokosság és fakitermelő cég tevékenységét vizsgálták meg. A térségben eddig és most sem irtották törvénytelenül az erdőt, mint más megyékben, vélte az igazgató. Csak kisebb rendellenességekre derült fény, például a rönkszállító autók nem tartották be az előírt útvonalat és áthajtottak a patakon. Mentségükre ez be volt fagyva, így nem zavarták az élővilágát, mondta Kovács István.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés