Kézdiszéki vendégvárás

Băsescu vagy falunapok?

Kisebb településeken volt alkalmunk találkozni olyanokkal is, akik nem igazán tudták, hogy „a tanácselnök Băsescut és feleségét várja-e, vagy falunapok zajlanak.” A vendégek kürtőskalácsos, szilvapálinkás köszöntőjétől szoboravatóig terjedő programskála pontjairól amúgy többnyire csak az újságolvasó, rádióhallgató kézdiszékiek tudhattak meg egyet s mást. A legtöbb helyen ugyanis – a világtalálkozót hirdető plakát kivételével – egyetlen „kifüggesztmény” sem jelezte, hogy mi is zajlik a környéken.

A pénteki kulturális megmozdulásokon azonban a közművelődési uborkaszezon ellenére is örvendetesen szép számban jelentek meg. Bereckben több mint százan tolongtak Bodó Csaba helyi fafaragó első egyéni kiállításán, ugyanott az Ojtozból elszármazott Fábián Gizella festőművész munkáit is megtekinthették az érdeklődők. Felsőcsernátonban a Bod Péter Általános Iskola előtti téren ünnepélyes keretek között avatták fel a falu jeles szülötte, a magyarországi koncepciós perekben kétszer is börtönbüntetésre ítélt dr. Rákossy Árpád (1902–1972) jogászdoktor bronzba öntött szobrát, Vetró András képzőművész alkotását. Sokan voltak kíváncsiak Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház programjaira is. Az esti Bumeráng-nosztalgiakoncerten a Gábor Áron téren felállított színpad körül legalább ezerötszázan szórakoztak. A céhes város legrégebbi zenekarának számító, 1980-ban alapított együttesben megfordult – esetenként külföldön élő – tagok bumeránghoz illően tértek haza, és az itthoniakkal közösen szép estével ajándékozták meg a nézőket.

Egy lagzi, tizenhét vőfély

Szombaton a kézdiszéki képzőművészek közös tárlatának megnyitója mellett a rendezvénysorozat egyik figyelemre méltó, látogatottságában is rendkívüli mozzanata a felső-háromszéki vőfélyek találkozója volt, amelyet egy hagyományos módon zajló esküvővel kötöttek egybe. A lagzira meghívott 17 vőfélyből 11 népviseletbe öltözött ceremóniamester jött el, a rangidős, a 81 éves csernátoni Somogyi Béla bácsi még új csizmát is varrt magának a találkozóra. A násznép a csernátoni Pántlika és a szentléleki Perkő néptáncegyüttesek tagjaiból verbuválódott, a lakodalmas nótákat pedig Ábri Béla és zenekara szolgáltatta. A legénybúcsúztatót a református templomnál tartották, a menyasszonykérésre a Várostörténeti Múzeumnál került sor. A hagyományos esküvőből nem hiányzott a Székelyföldön divatos útlezárás sem, azt követően a násznép a színpaddal szemben felállított asztalhoz vonult, hogy az ifjú pár tiszteletére és boldogságára felhajtson egy-két pohár köményes pálinkát, amit aztán kürtőskaláccsal nyomtattak el.

Megelevenedő céhes történelem

Kézdivásárhely egykori piacterén ilyen szép számban rég nem pakoltak ki a mesteremberek, mint a kistérségek napján. A kádárok, a kosárkötők, a keramikusok, méhészek, mézeskalácsosok és kürtőskalácssütők jóvoltából a város céhes, dicső múltja elevenedett meg néhány óra erejéig. A népművészek sem hiányoztak, az esztelnekiek jóvoltából a tojásfestés technikájába lehetett betekintést nyerni. István Sándor Olaszországban felállítandó monumentális, közel háromméteres kopjafába véste bele a feliratot, a fafaragók szomszédságában a csernátoni Haszmann család tagjai és tanítványaik a bámészkodók szeme láttára festették a téka vagy a tányértartó székely motívumos mintáit. Ízléses standja volt Deák Mihály kézdivásárhelyi méhésznek: a számtalan ízű és színű természetes méz mellett egy üveglapok közé zárt lép is megtekinthető volt, amelyről a méhek sem hiányoztak.