Hirdetés

Kevesebb légszennyezést

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Szatmárnémeti – Az egészségkárosító anyagok szintje gyakran meghaladja a megengedett értékeket. A levegőszennyezés csökkentése, valamint az Európai Unió vonatkozó jogszabályainak ismertetése volt a fő témája a kedden és szerdán Szatmárnémetiben megtartott kétnapos, regionális környezetvédelmi konferenciának.

2007. december 06., 00:002007. december 06., 00:00

A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség szervezésében a hazai szakemberek mellett az Unió nemzetközi környezetvédelmi hatóságainak munkatársai is tartottak előadásokat. Az ismeretterjesztő rendezvény többek között az elmúlt hónapban megyei szinten megalakított, tizenöt tagú levegőminőségi problémákat kezelő technikai bizottság tagjainak szólt. A kormány kezdeményezésére létrehozott megyei bizottságokban a szakhatóságok mellett az önkormányzatok és a civil szervezetek képviselői is részt vesznek, akiknek közösen kell majd kidolgozniuk a tevékenységi terveket arra az esetre, ha a légszennyező anyagok koncentrációja meghaladja a kritikus szintet. Dorka István, a szatmárnémeti önkormányzat környezetvédelmi referensének előadásából kiderült, hogy a megyeszékhelyen igencsak időszerű fellépni a levegő minőségének javítása érdekében. A környezetvédelmi ügynökség mérési adatai szerint ugyanis a városban az egészségkárosító anyagok szintje gyakran meghaladja a megengedett értékeket. A határértékek túllépése főleg a nagy forgalmú útkereszteződésekben mérhető, ahol elsősorban az autók kipufogógázai, a szén-dioxid, a szén-monoxid, valamint nitrogén-oxidok veszélyeztetik az emberi egészséget. Ezenkívül a városi szeméttelep környékén növekszik meg – elsősorban nyáron – a szennyező anyagok koncentrációja a szakszerűtlenül kezelt szerves hulladék bomlása következtében. A szakember szerint ez utóbbi azért jelent fokozott veszélyt, mert a hulladéklerakat lakott területen van. Stier Izabella, a megyei környezetvédelmi ügynökség szakértője a Krónikának elmondta, Szatmárnémetiben már működik egy légszennyezésmérő állomás a Ioan Slavici Gimnázium udvarán, amelynek mérési adatai láthatóak lesznek a közigazgatási palotára felszerelt kijelzőn is, amint megkapják a szaktárcától a még hiányzó számítógépes programot. A napokban újabb mérőműszerrel gazdagodott a megye, amelyet Nagykárolyban helyeznek üzembe. A nemrég megalakult technikai bizottság feladatai között az is szerepel, hogy konkrét intézkedéseket foganatosítsanak arra az esetre, ha a városok valamely pontján három óránál hosszabb ideig mérnek riasztási szintet meghaladó értékeket.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
Hirdetés
Hirdetés