
Fotó: Bone Ewald
2011. május 27., 07:522011. május 27., 07:52
A június 3-áig tartó rendezvénysorozatnak alig van magyar vonatkozású programpontja. Vasárnap a Kolozsvári Állami Magyar Opera magyar kórusa, szerdán, június 1-jén pedig a magyarországi Megasztár tehetségkutató műsor győztese, a nagyváradi Tolvai Renáta lép fel a Megasztár két döntősével, Giorgióval és Patai Annával közösen, míg a városünnep nyitónapján a Kulináris Fesztivál keretében magyar napot tartanak.
„A kolozsvári városnapi rendezvények legalább 25 százalékának magyar vonatkozásúnak kellene lennie, ennek ellenére a pénteken kezdődő rendezvénysorozatnak csupán tíz–tizenöt százaléka magyar vonatkozású. Ennek elsősorban az az oka, hogy az önkormányzat nem saját költségvetéséből finanszírozza az első alkalommal megrendezett ünnepet, valamennyi eseményt szponzorok támogatásával kellett megszervezni” – nyilatkozta a Krónikának Molnos Lajos. Hozzáfűzte, a magyar fellépők és szponzorok egyaránt a Kolozsvári Magyar Napokra tartalékolnak: ez a másik oka annak, hogy most kevés a magyar rendezvény. „Pénz nélkül nehéz az embereket meggyőzni, hogy vállalják a fellépést, akik pedig önként jönnek, inkább a magyar napokat választják. A cégek arra panaszkodnak, hogy a béreket is alig tudják fizetni, így nehezen lehetett volna összeszedni azt a 2-3 ezer eurót is. Ráadásul nekünk fontosabbak a Kolozsvári Magyar Napok” – avatott be a rendezvényszervezés gondjaiba Molnos. Rámutatott, idén kísérleti jellegűnek tekinti a városnapokat, jövőre azonban számba kell venni a magyar rendezvények bővítésének lehetőségét. Hozzátette, örül Tolvai Renáta fellépésének, mert így a könnyűzenei felhozatal nem kizárólag nemzetközi együttesekre szűkül, míg a Magyar Kézmíves Céhnek köszönhetően a kézművesvásáron is magyar „dominancia” várható.
Az RMDSZ-es tanácsos ugyanakkor elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az önkormányzat sörsátrakat állíttatott fel a Főtéren, noha korábban határozatban tiltotta meg ezt, ráadásul a hatályos jogszabályok értelmében templomok és iskolák kétszáz méteres körzetében ez nem engedélyezett. „Erről nem volt szó, de mivel abszolút többségük van a tanácsban, mindent megtehetnek, amit a Iorga-idézetet tartalmazó tábla esete is bizonyít. Ezért a városvezetésért nemhogy tűzbe, de a kihűlt hamuba se tenném a kezemet” – jelentette ki Molnos Lajos. Hozzáfűzte, ha lenne 7-8 magyar – nem feltétlenül RMDSZ-es – tanácsos a testületben, meg lehetne akadályozni a többségi pártok túlkapásait.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
szóljon hozzá!