
Fotó: Veres Nándor
Közel 2,3 millió román állampolgárnak nincs háziorvosa, illetve mintegy háromszáz településen nem dolgozik ilyen szakember – hívta fel a figyelmet kedden egy szakmai konferencián Vasile Ciurchea, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) vezetője.
2015. április 22., 10:592015. április 22., 10:59
A szakember rámutatott: a háziorvos nemcsak a kisebb, elszigetelt falvakban, hanem egyes térségekben a nagyobb településeken is hiánycikknek számít.
„A Duna-deltában a legnagyobb a gond: mindössze két szakember dolgozik ott, mindkettőjüknek ötezer pácienst kell ellátnia, de a helyzet Fehér megyében és környékén is aggasztó\" – magyarázta Ciurchea. A CNAS elnöke úgy vélte: elsősorban a helyi hatóságoknak kellene intézkedéseket tenniük a helyzet orvoslása érdekében.
Arra a kérdésre, hogy a biztosító nem tart-e attól, hogy egyre több szakember hagyja maga mögött a vidéki környezetet és költözik városra, Ciurchea elmondta: ez nem lehet probléma, hiszen ahhoz, hogy egy háziorvosi rendelő működhessen, legalább nyolcszáz páciensre van szükség, „ezt pedig nehéz teljesíteni\". A pénztár vezetője ugyanakkor elismerte: a CNAS és az egészségügyi minisztérium egyik rendelete nyomán „egyes vidéki orvosok eleshetnek bizonyos pluszjuttatásoktól\".
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!