Fotó: Gödri Alpár Béla
2007. szeptember 25., 00:002007. szeptember 25., 00:00
A döntés ellen az egyházkerület fellebbezett a nagyváradi ítélőtáblánál. Amint arról már tájékoztattunk, a hivatalából sikkasztás miatt másfél éve felfüggesztett Bátorit a nyár folyamán kilakoltatták az épületből, helyét pedig elfoglalta az új lelkész, Szomor Attila. Bátori Gyula munkaügyi pert indított a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ellen, amelyet első fokon meg is nyert. A világi bíróság határozata ellen tegnap írásban is tiltakozott a nagykárolyi egyházkerület lelkészi kara. A tiltakozást el kívánják juttatni a Művelődésügyi és Vallásügyi Minisztériumba és az igazságügyi tárcához is.
Civil személyt a lelkészi állásba?
Máté Edit, az egyházkerület jogtanácsosa szerint, a tegnap Gencsre érkezett végrehajtónak nem volt joga az új lelkész kilakoltatásához, mivel egy határozat csak akkor ültethető gyakorlatba, amikor jogerőssé válik. „Keményen tiltakoztunk a kilakoltatás ellen, a végrehajtó pedig végül összeállított egy jegyzőkönyvet az elhangzottakról – ismertette a történteket a jogtanácsos. – Ezután felszólította a lelkészt és a presbitereket, hogy adjanak kulcsot Bátorinak is, hogy ő is a parókián lakhasson.” A végrehajtó a felszólítást is a jegyzőkönyvbe foglalta, majd kiragasztotta a papilak ajtajára. A tegnapi események idején – akárcsak Tőkés László püspök vasárnapi igehirdetésekor – több rendőrautó is kivonult a faluba. „A szatmárnémeti bíróság megsértette a felekezeti törvényt, ugyanis ez a jogszabály szavatolja az egyházak autonómiáját. Ez azt jelenti, hogy a világi bíróságok nem szólhatnak bele az egyházak belügyeibe, nem semmisíthetik meg az egyházi határozatokat – magyarázta Máté Edit. – Mindemellett olyan embert akarnak visszahelyezni a gencsi lelkészi állásba, aki már nem pap, mivel a református egyház augusztus 3-án megvonta Bátori Gyulától a palástviselés jogát, ezzel kizárva őt a papságból.”
A jogtanácsos beszámolt arról is, hogy Bátori korábban panaszt tett a művelődésügyi minisztérium keretében működő vallásügyi államtitkárságon, ahonnan azt a választ kapta, hogy a világi hatóságoknak nem áll jogukban az egyház belügyeibe avatkozni. Ezt a levelet, valamint a felekezeti törvényt (aláhúzva a gencsi esetre vonatkozó részeket) a szatmárnémeti bírósághoz benyújtott dossziéhoz csatolták, viszont a döntéshozó testület ezt nem vette figyelembe.
Ajtótörésre is hajlandók lennének a hívek
A fellebbezéssel párhuzamosan a Királyhágómelléki Református Egyházkerület augusztusban bűnvádi pert indított Bátori Gyula ellen sikkasztás miatt. Az ügyben jelenleg folyik a nyomozás, a vád pedig az, hogy az egykori lelkész az Új Kézfogás Közalapítvány által a gencsi egyházközségnek megítélt 24 900 dollár értékű támogatásból vásárolt földeket jogtalanul eladta, ezek ellenértékét pedig saját céljaira használta fel. Az egyházkerület átadta a nagykárolyi ügyészségnek azt az előszerződést is, melyet Bátori egy olasz befektetővel kötött, akinek a földárak megnövekedése után 200 hektárnyi területet adott el 390 ezer lejért, azaz körülbelül 135 000 dollárért.
A bírósági végrehajtó megjelenése újra felkorbácsolta a kedélyeket a faluban, ahol már hónapok óta feszült a viszony a Bátorit pártolók, illetve a távozását várók között. „Miután elment a végrehajtó, valaki felhívott telefonon, és közölte, ha nem adok kulcsot Bátorinak, kihívják a csendőrséget, hogy érvényesítse a végrehajtó utasítását – panaszolta az új lelkész, Szomor Attila. – Arra az esetre pedig, ha a csendőrség sem intézkedik, kilátásba helyezték, hogy betörik a parókia ajtaját.” A tiszteletes a fenyegetőzésről értesítette a helyi rendőrőrsöt.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.