Hirdetés

Készül a gombatörvény útmutatója

Az elmúlt napokban előrelépés történt a romániai gombatörvény ügyében, és a jövő hét során felteszik a még hiányzó határozattervezeteket véleményezésre a minisztérium honlapjára – tájékoztatta a Krónikát Tőke István mezőgazdasági államtitkár.

2007. október 30., 00:002007. október 30., 00:00

Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, tavaly februárban látott napvilágot a vadon termő gombák gyűjtésére és piaci árusítására vonatkozó jogszabály. Ezt azonban azért nem sikerült eddig gyakorlatba ültetni, mert nem jelentek meg az alkalmazási útmutatók. A törvény többek között kimondja, hogy a piacokon csakis szakértő által megvizsgált gombát szabad árulni, azonban a kiegészítő rendeletekben kellett volna pontosítani, hogy Romániában ki számít gombaszakellenőrnek. Ezeknek a kiegészítő rendeleteknek kellett volna megteremteniük a gombászképzések állami akkreditálásának feltételeit, hogy a törvény értelmében a piaci felügyelőségek alkalmazhassák a rendelkezéseket.

A sepsiszentgyörgyi László Kálmán Gombászegyesület – amelynek tagjai három éve szerveznek gombaszakértő-képzést – már több ízben próbálta sürgetni az alkalmazási útmutatók megjelenését, ám eredménytelenül. „Bihar megyei fiókszervezetünk az év elején levélben kérte a mezőgazdasági minisztériumot, hogy dolgozzák ki a törvény gyakorlatba ültetéséhez szükséges kiegészítő rendeleteket – magyarázta Zsigmond Győző, az egyesület elnöke. – Innen viszont valószínűleg átküldték a környezetvédelmi minisztériumhoz, mert a választ ők fogalmazták meg: forduljunk a mezőgazdasági tárcához, mivel ez a téma az ő hatáskörébe tartozik.” Tőke István tegnap a Krónika kérdésére azt nyilatkozta, hogy a mezőgazdasági minisztérium dolgozik az alkalmazási útmutatókon, és a tervezetek a jövő héten fölkerülnek honlapjukra. Itt az elkövetkező 30 nap során bárki véleményezheti ezeket, még mielőtt törvényerőre emelkednek. Zsigmond Győző azt is elmondta lapunknak, hogy az egészségügyi tárcát is szeretnék felkérni, segítsen a tömeges gombamérgezések megelőzését célzó tájékoztatásban. Ehhez többek között arra lenne szükség, hogy a mérges gombák által okozott megbetegedéseket külön kódszám alatt jegyezzék a statisztikákban, hogy pontos képet lehessen alkotni arról, hány ember szenved egészségkárosodást évente, illetve hány hal meg gombamérgezésben.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés