
Fotó: Vargyasi Levente
Teljes gőzzel zajlik a sepsiszentgyörgyi főtér átalakítása, így a környékbeli forgalom is nehézkessé vált, a közeljövőben azonban teljesen átalakul.
2015. augusztus 26., 23:162015. augusztus 26., 23:16
Antal Árpád polgármester úgy véli, ezentúl már csak javulni fog a helyzet, hiszen a belváros környékén egyre több felújított utcát adnak át. „Sikerült úgy megszervezni a munkálatokat, hogy amíg a környező utak korszerűsítése zajlott, a főteret nem kellett lezárni” – mondta szerdai sajtótájékoztatóján a városvezető, hangsúlyozva, a főtér átalakítása ütemterv szerint zajlik, a gáz- és a vízvezetékeket kicserélték, a napokban pedig elkezdik a városmagból a talajvizet összegyűjtő rendszer lefektetését.
Elkészült a tanulmány a teljesen új forgalmi rend kialakítására is, a napokban beszerzik a rendőrségi engedélyeket, majd szeptember 20-án nyilvánosságra hozzák, hogy a bevezetéséig, két hét alatt mindenki hozzászokhasson, ez alapján tervezhesse meg a hétköznapjait.
Antal Árpád abban bízik, bár a belváros egy részén lezárják az autós forgalmat, leegyszerűsödik a közlekedés is. Egyeztettek a közszállítási vállalattal, a taxisokkal is: az új forgalmi rend miatt egyetlen buszmegállót költöztetnek el, a belvárosban pedig az eddigi két taximegálló helyett öt kisebbet hoznak létre.
A fizetéses parkolás kiterjesztését elhalasztották, a polgármester pedig elmondta, gondoskodnak arról, hogy mindig legyen üres parkoló a belvárosban és környékén. Jelenleg a különböző intézmények alkalmazottai sok megállóhelyet elfoglalnak, de ezentúl be kell állniuk az udvarra, vagy kedvezményes bérletet kell váltaniuk.
A főteret az integrált városfejlesztési terv részeként európai uniós forrásokból újítják fel, ebből alakítják ki a sétálóutcát, és nyitják meg a belső városmagot. Az Erzsébet parkot kiterjesztik, a történelmi városrészt pedig egy 5 méter magas, 13 méter széles, és 33 méter hosszú domb határolja el. A mintegy kétmillió eurós értékű munkálatot az év végéig be kell fejezni.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!