2011. május 19., 06:322011. május 19., 06:32
Az RMDSZ-es politikus felidézte, az illegális erdőirtások, falopások mértékének csökkentésével kapcsolatosan tavaly márciusban kérte legelőször a belügyminisztérium segítségét, majd ezt követően az Országos Rendőr-főkapitányság szakembereivel közösen kidolgoztak egy közös ellenőrzési akciótervet, amely 2010 óta működik. 2011-ben az országos akciók során az ellenőrző szervek több mint 193 millió lej értékben róttak ki büntetéseket, és 3403 bűnügyi dossziét állítottak össze, amelyből jelenleg 2300-at juttattak el az ügyészséghez. A vizsgálatok eredményeként a hatóságok idén összesen 30 889 köbméter faárut koboztak el.
„Az illegális erdőkivágás megállítása érdekében tavaly módosítottuk az erdőgazdálkodással kapcsolatos jogszabályokat. Elsősorban megnöveltük a bírságok értékét, kibővítettük a bírságolható cselekedetek területét és az ellenőrző, büntetőszervek körébe bevontuk a csendőrséget, a határőrséget, valamint a katasztrófavédelmi felügyelőséget” – hangsúlyozta Borbély László. Hozzátette: hamarosan a parlament elé kerül egy olyan tervezet, amely bűncselekménynek minősíti majd azt is, ha valaki 5 köbméternél kevesebb fát vág ki vagy szállít törvénytelenül. „Remélhetőleg ez a szigorítás nagymértékben fogja csökkenteni az illegális erdőkivágások mértékét” – mondta Borbély, aki szerint további gondot jelent, hogy az erdőtulajdonosoknak nincs pénzük, hogy fizessenek az erdejük őrzéséért, védéséért, ezért van az, hogy az illegális erdőkivágások legnagyobb hányada magánkézben levő erdők esetében történik.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!