Hirdetés

Késik az influenzariadó

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Antal Álmos orvos igazgató szerint az egészségügyi minisztériumnak már rég ki kellett volna hirdetnie a járványhelyzetet az influenzafertőzéssel diagnosztizált betegek száma alapján.

Bíró Blanka

2017. január 23., 19:232017. január 23., 19:23

Struccpolitikát folytatnak a romániai hatóságok az influenzafertőzésekkel kapcsolatban: míg Magyarországon már 15 ezer eset után kihirdették a járványhelyzetet, a kétszer nagyobb Romániában az esetek száma meghaladta már a 100 ezret, és még mindig nem nyilvánították járványnak – hívta fel a figyelmet Antal Álmos.

A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház orvos igazgatója elmondta, egy kórházba beutalt 60 éves férfi garatváladékából kimutatták a H3N2 influenzavírust, ami az egészségügyi szakember szerint azt jelenti, hogy a kórházban hasonló tünetekkel kezelt többi páciens is valószínűleg fertőzött. Antal Álmos arra is felhívta a figyelmet, hogy az időseknél, a gyerekágyasoknál, a gyenge immunrendszerűeknél súlyos tüneteket, szövődményeket okoz az influenza.

Még mindig tombol a kanyarójárvány
Tizennégyre emelkedett a kanyarójárvány okozta halálesetek száma, és az év eleje óta 2319 megbetegedést regisztráltak Romániában – közölte pénteken a ragályos betegségekkel foglalkozó országos központ (CNSCBT). Arad megyében öten vesztették életüket, Temes és Dolj megyében hárman, ketten Krassó-Szörény megyében, egy személy pedig Bukarestben. Előfordulhat, hogy egy 15. halálesetet is okozott a kanyaró, de még várják a laboreredményeket. A ragályos betegségekkel foglalkozó országos központ tájékoztatása szerint 34 megyében vannak kanyaróval diagnosztizált betegek.

Antal Álmos továbbá az oltás fontosságára is felhívta a figyelmet, és hangsúlyozta, a korszerű vakcina már nem legyengített vírust, hanem csak részeket, úgynevezett genomokat tartalmaz, sokkal biztonságosabb. „Nagyon rossz az oltáskultúra. Még a kórházi alkalmazottakat sem sikerült mind meggyőzni, hogy beadassák a vakcinát, pedig ha nincs védettségük, szórják a vírust. Ráadásul, ha megbetegednek, nincs aki dolgozzon helyettük” – mutatott rá a kórházigazgató.

A szakember elmondta még, ugyan a fagyos időjárás elpusztítja a vírusok egy részét, de nagy a lakosság mobilitása, sokan utaznak egyik országból a másikba, a bevásárlóközpontokban nagy tömegek gyűlnek össze, ez pedig kedvez a fertőzés terjedésének.

A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége egyébként a hét elején fog dönteni arról, hogy felfüggesztik-e teljesen a kórházban a beteglátogatást, hogy a további fertőzéseket megelőzzék. Ehhez jogunk van akkor is, ha nem hirdetnek járványt – szögezte le Antal Álmos.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
Hirdetés