Hirdetés

Kereskényi Gábor: váltóhangulat van Szatmárnémetiben

Csak látszólag jelent előnyt a szatmári magyarság számára, hogy egy fordulóban választhatnak polgármestert, mivel a román politikai alakulatok valószínűleg ismét közös jelöltet indítanak a jövő évi megmérettetésen – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, az RMDSZ szatmárnémeti polgármesterjelöltje. A politikus ismét durva, magyarellenes kampányra számít, s mint mondta, az elkövetkező időszakban a megyeszékhely román lakosságát is meg kívánja szólítani.

Gyergyai Csaba

2015. október 31., 17:332015. október 31., 17:33


– Előnyt vagy hátrányt jelent a szatmárnémeti magyarság számára, hogy egy fordulóban, egyszerű többséggel választanak polgármestert a jövő évi helyhatósági választáson? A magyar politikai alakulatok vezetői úgy vélik, a jogszabály egyértelműen kedvez a lakosság 34,6 százalékát kitevő magyar közösségnek.

– Látszólag előnyt jelent, azt viszont ne felejtsük el, hogy ‘90 óta mindkét alkalommal, amikor az RMDSZ megszerezte a polgármesteri széket Szatmárnémetiben, a második fordulóban tudtunk nyerni. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy az egyfordulós rendszer olyan kényszerhelyzet elé állítja a román politikai szereplőket, hogy összefogjanak, és ez meg is hozta a gyümölcsét 2012-ben. Nem állíthattunk polgármestert, és a megyei tanácselnöki tisztséget is elveszítettük.

– Tehát valószínűnek tartja, hogy a román politikai alakulatok összefogva próbálják ismét legyőzni a magyar jelöltet Szatmárnémetiben?

– Úgy tudom, most is van erre irányuló szándék. A román politika nagyon képlékeny, s láthattuk az elmúlt években is, hogy sok minden csak az utolsó pillanatban dőlhet el. Nyilván megnehezítené a dolgunkat, ha formális vagy akár informális szintű összefogás lesz a román politikai alakulatok között. Mindenki emlékszik arra, hogy a román pártok először 2012-ben fogtak össze Szatmárban, de mindig is tudtunk arról, hogy korábban is voltak erre irányuló törekvések.

– Gondolom, már készülnek arra, hogy az előző választásokhoz hasonlóan ismét durva, magyarellenes felhangoktól sem mentes kampányban lesz részük Szatmárnémetiben. A feszültség már érezhető: augusztusban betörték a városi szervezet székházának az ablakát egy fél téglával...

– 2012-ben a polgármesteri és a helyhatósági kampány semmi másról nem szólt, csak arról, hogy el kell távolítani a város és a megye éléről a magyar vezetőket. Erre építették a kampányt, most azonban ezt a kártyát nem tudják kijátszani, mert a céljukat elérték négy évvel ezelőtt. Most már konkrét eredményeket is fel kellene mutatniuk. Ettől függetlenül én valószínűnek tartom, hogy a magyarellenes éle meglesz a korteshadjáratnak, sőt minél inkább közeledünk a választásokhoz, ezek a hangok egyre inkább felerősödnek.

– Miután Szatmárnémetiben megüresedett az alpolgármesteri szék, a város szociáldemokrata polgármestere, Dorel Coica felajánlotta az RMDSZ-nek a tisztséget, a városi szervezet azonban úgy döntött, hogy nem él ezzel a lehetőséggel. Taktikai húzás volt?

– Semmiképp sem volt taktikai húzás. Kezdjük azzal, hogy a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) nincs olyan helyzetben, hogy bármit is felajánljanak nekünk, mert a városi tanácsban nincsenek többségben. Talán mindent elmond a helyzetről az, hogy miután az egyik alpolgármesterük, Marcela Papici lemondott, kilépett a tanácsból, a mai napig senkit nem tudtak nevesíteni a helyére.

– Azt azért tegyük hozzá, hogy Kelemen Hunor szövetségi elnök, Ilyés Gyula volt polgármester, sőt az RMDSZ Szatmár megyei szervezete is jó ötletnek tartotta a tisztség elfoglalását.

– Többször elmondtam már, hogy a szatmárnémeti RMDSZ egy olyan csapat, amelynek olyan játékosai vannak, akik nem fognak a meccs utolsó 5-10 percében vagy a hosszabbításban beállni. Hogyha a 34,6 százalékos magyar közösség nem állíthatott egy alpolgármestert a választásokat követően, akkor most, pár hónappal a helyhatósági előtt nincs értelme ezzel a felkéréssel foglalkozni. Nyilvánvaló, hogy katasztrofális városvezetéssel állunk szemben, és politikai öngyilkosság lett volna, ha ebben részt vállalunk az utolsó száz méteren.

– Az RMDSZ jelöltállító bővített küldöttgyűlésén döntött arról a hónap elején, hogy Önt indítja a polgármesteri választáson. A szavazatok alapján meggyőző fölénnyel utasította maga mögé kollégáját, Maskulik Csabát – aki korábban már jelezte, hogy szívesen vállalná a jelöltséget – és Ilonczai Annamária civil aktivistát. Az utolsó pillanatban az Ön javára lépett vissza Günthner Tibor szenátor és a Magyar Polgári Pártot (MPP) képviselő Zazula Béla is. Még csak nem is tervezték, hogy nyilvános előválasztást szerveznek, ha már ennyien bejelentkeztek a versenyre?

– Szatmárnémetiben nincs hagyománya az előválasztásnak, és sajnos a magyarság számaránya is jóval 40 százalék alatt van, tehát nem vagyunk abban a helyzetben, mint mondjuk a marosvásárhelyiek. Azt azonban mindenképpen fontosnak tartottuk, hogy kibővítsük a döntéshozók körét, hogy meghívjuk a szatmári közösségnek azokat a tagjait, akik évek óta kitartó munkát végeznek a szövetségen kívül is. Ebből a megfontolásból hívtuk meg szavazati joggal a történelmi egyházakhoz tartozó gyülekezetek és a civil szervezeteink képviselőit, a pedagógusokat, illetve azokat a kisebbségi partnerszervezeteket – a német fórum, a szlovákok és csehek romániai szövetsége, a zsidó hitközség, a romapárt és a Magyar Polgári Párt –, akiknek szintén nem mindegy, hogy mi lesz a sorsa Szatmárnémetinek.

– Borítékolható tehát a magyar összefogás Szatmárnémetiben? Biztos abban, hogy nem lesz magyar kihívója?

– Nos hát ebben a képlékeny romániai politikai helyzetben soha nem lehet 100 százalékosan kijelenteni ilyesmit.

– Az RMDSZ városi szervezete végzett egy átfogó közvélemény-kutatást, melyet épp az említett küldöttgyűlésen mutattak be. A felmérés egyébként azt mutatja, hogy a megkérdezettek többsége is Önnek szurkolna a választáson.

– A szatmárnémeti magyarság 82 százaléka elégedett a városi szervezet munkájával, működésével, és ez azt bizonyítja, hogy a szervezet jó úton halad, és az a közösségépítő munka, amit folytatunk, nemcsak a választási kampányban zajlik, mint például a román pártok esetében. Van egy váltóhangulat Szatmárnémetiben, és csak rajtunk múlik, hogy tudunk-e élni ezzel a lehetőséggel.

– Fel sem merült a kérdés, hogy ne a tulipán égisze alatt induljon?

– Nem, fel sem vetődik. A személyes preferenciákon kívül egyébként a szervezetünk ázsiója is meglehetősen magas.

– Papíron jók az esélyei, amenynyiben nem lesz magyar–magyar verseny, és legalább két erős román jelölt is megpályázza a tisztséget. Sok múlik azonban a mozgósításon, e tekintetben az RMDSZ is egyre gyengébben muzsikál. Hogyan próbálja megszólítani a szatmárnémeti magyar választókat?

– Tisztában vagyunk azzal, hogy legnagyobb ellenfelünk minden választás alkalmával a közöny. A felmérésünk eredményei alapján azonban optimisták lehetünk: az, hogy a magyarok 80 százaléka elégedetlen a jelenlegi városvezetés működésével, azt mutatja, hogy mindenki váltásra készül. Ezt nyilván csak akkor tudjuk elérni, ha elmegyünk szavazni, ha megfelelőképpen tudunk mozgósítani.

Fontosnak tartom hangsúlyozni azt is, a választási kampányban meg kell szólítanunk a város román lakosságát is. Nem elég az, hogy csak és kizárólag a magyarok bizalmára alapozunk, hiszen egy önkormányzati tisztségviselőnek a város közszolgáltatásait kell jóvátennie és a város összlakosságáért kell dolgoznia. Minden jel arra mutat, hogy váltóhangulat van a megyeszékhelyen. A sorsunk a saját kezünkben van, csak rajtunk múlik, hogy ezt a ziccert tudjuk-e értékesíteni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés