
A Marosvásárhelyt Szovátával összekötő, a Nyárád folyó mentén haladó keskeny vágányú vasút töltésén építtetne kerékpárutat Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnökjelöltje, aki erről egy szerdai kampányrendezvényen beszélt.
2016. június 01., 16:372016. június 01., 16:37
Az RMDSZ jelöltje a nyárádszeredai rendezvényen helyi és Maros megyei profi és amatőr kerékpárosokkal találkozott – tájékoztatott az RMDSZ hírlevele. Péter Ferenc elmondta: olyan kerékpárút megépítését tervezi, amely a profi és az amatőr bringások igényeit egyaránt kielégíti.
A rendezvényen Tóth Sándor, az RMDSZ nyárádszeredai polgármesterjelöltje elmondta: a bicikliút megépítése bekapcsolná a kisvárost a megye turisztikai körforgásába.
A 74 kilométeres keskeny vágányú vasútvonalat 1912 és 1915 között építették, és 1997-ig közlekedtek rajta személyvonatok. Ekkor a román szállításügyi tárca gazdaságossági megfontolásból megszüntette a személyszállítást a vonalon. Öt éve azonban egy vállalkozó a nyári szezonban turisták számára nosztalgiavonatot indított a Szováta-Vármező szakaszon. A szaktárca tavaly a keskeny vágányú vasútvonal helyreállítására vonatkozó tervet mutatott be, melyben 37,4 millió euróra becsülte a helyreállítás költségeit. Péter Ferenc az MTI-nek elmondta, hogy a két terv szerinte nem zárja ki egymást, a bicikliutat a töltés mellett is meg lehet építeni.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!