Kemény per helyett békés megoldás

„Most már minden a község magyar polgármesterén és az intézet magyar igazgatóján múlik” – nyilatkozta lapunknak a marosvécsi kastély utolsó tulajdonosának unokája, Kemény Endre. A Magyarországon élő rokon azt követően értékelte a kastély visszaszerzésének évek óta függőben levő helyzetét, hogy a marosvécsi önkormányzat, valamint az épületben működő kórházotthon vezetősége megígérte: nem gördít akadályt a restitúció elé. Kemény Endre ugyanakkor „a per sikeres eredménye érdekében” nem válaszolt további kérdéseinkre, helyette inkább a család nyilatkozatát juttatta el szerkesztőségünkbe. „Az épületek és földterületek tulajdonjogával kapcsolatban a 2005-ben elfogadott 247-es törvény rendelkezései a mérvadóak. A család, a marosvécsi polgármesteri hivatal és a várban működő intézet képviselői között kialakult a párbeszéd, a folyamatban levő per ellenére is. Elkészült egy szakértői vélemény, amelynek alapján a felek pontos képet kaptak az ügyben szereplő ingatlanokról. A megoldás csakis konstruktív lesz, mert csak olyanformán képzelhető el, hogy a Kemény család, a polgármesteri hivatal és az intézet is kedvezőbb helyzetben lesz, mint volt. Valamilyen szinten mindenkinek szerencsés lesz, ha a tulajdonjog visszakerül a Kemény családhoz. A tulajdon ugyanakkor felelősség is, amely még hangsúlyosabb, ha az épületek történelmi szerepére gondolunk” – írja a lapunkhoz eljuttatott nyilatkozatában Kemény Endre.

Politika és lelkiismeret
Néhány évvel ezelőtt a felek közötti viszony azonban korántsem hasonlított a maira. Az öt évvel ezelőtt indított perben a Kemény család előbb Kerekes Károly marosvásárhelyi ügyvédet kérte fel érdekeinek védelmére, de a politikus-jogász a falubeliek nyomására a 2004-es parlamenti választások előtt mondta le Keményék jogi képviseletét. Egy több mint 250 aláírással ellátott levélben ugyanis a kastélyban működő kórház alkalmazottai nem sokkal a választások előtt azzal fenyegették meg Kerekest, hogy amenynyiben a restitúciós perben továbbra is a Kemény báró leszármazottjait képviseli, a falu nem szavaz az RMDSZ-re. „Be kell látnom, hogy lelkiismeretem ellen cselekedtem és lemondtam a család jogi képviseletéről. Sokat mérlegeltem, végül úgy döntöttem, hogy nem kockáztathatom az akkor szinte pengeélen táncoló RMDSZ parlamentbe való bejutását. Most is a visszaszolgáltatás és a teljes jogorvoslat mellett állok, de nem akartam, hogy egy akkori esetleges választási kudarcért ujjal mutassanak rám, mondván: miattam úszott el egy egész község szavazata” – ecsetelte a Krónikának Kerekes. A parlamenti képviselő most is sajnálja, hogy a vécsi lakóknak nem sikerült megérteniük: a Kemény-leszármazottak jogosan ragaszkodnak javaikhoz. Ezek közé tartozik az a 12. században királyi várként épült, majd 1228-ban főúri tulajdonba került, gótikus és reneszánsz stílusjegyeket is hordozó kastély, amelyet a család gyerőmonostori ősei 1663 óta az 1948. évi kommunista államosításig birtokoltak. „A kastély visszaszolgáltatása nem jelenti az intézmény megszűnését, az alkalmazottak elbocsátását, mint ahogyan azt az igazgató annak idején beadagolta nekik” – tette hozzá Kerekes Károly.
Pokorny László kórházigazgató minderről úgy véli: neki kutyakötelessége az intézmény – a betegek és az alkalmazottak – érdekeiért küzdeni. „Félreértés ne essék: nem vagyok a restitúció ellen, sőt én örülnék a legjobban, ha mielőbb egy alkalmasabb helyre költözhetnénk. Gondolják csak el, télen mennyivel könnyebb kifűteni egy két méter magas helyiséget, mint egy kétszer olyan magasat. És ez csak egyetlen példa arra, hogy miért lenne alkalmasabb egy új épület. Ám itt 250 alkalmazott és ugyanannyi marosvécsi, illetve környékbeli család megélhetéséről, jövedelmi forrásáról van szó” – hangoztatta a Marosvásárhelyről ingázó igazgató.

Nemcsak ígéret, remény is van
Pokorny László örömmel újságolta, hogy a Maros Megyei Tanács egy PHARE-pályázatot nyert, mely ötven gondozottnak lehetővé teszi, hogy egy év múlva új, korszerű épületbe költözzön. Az évek során a kastély udvarára norvég és svájci támogatásból épített pavilonokban további száz beteg kapott helyet. „Másfél száz gondozottunknak az elhelyezése megoldódott, de további százötven esetében ez még kérdéseket vet fel. Remélem, hogy a Kemény család további öt évig nem költözteti ki őket a kastélyból. Tény, hogy fél éve már nem utalunk be senkit” – fejtette ki az igazgató.
A továbblépés tekintetében Ördögh Ferenc polgármester az önkormányzati képviselőkkel együtt talált áthidaló megoldást. „Az erdő alatt vásároltunk egy hetvenáras telket, ahova uniós pályázatból új épületet húzunk fel” – mondta. Az őszire beígért építkezéssel kapcsolatosan Pokorny László igazgató reméli, hogy az uniós alappal nem járnak úgy, mint ªerban Mihãilescu szociáldemokrata párti (PSD) kormányfőtitkár ígéreteivel, amelyekből nem lett semmi. A volt kormánypárt egyik legbefolyásosabb tisztségviselőjének számító Mihãilescu ugyanis Marosvécsen, az alkalmazottaknak megígérte, hogy a Nãstase-kabinet néhány hónap leforgása alatt a településen új kórházotthont épít. A helyi hatóságok ki is jelöltek erre a célra egy helyet, az intézményt azonban száz kilométerrel odébb, a megye túlsó sarkában, Segesváron építették fel. Ezt az új otthont a marosvécsi intézetből tavaly kikerült gyermekek egy részével népesítették be. Vécsen a 240 nőn kívül jelenleg már csak azok a fiatalok maradtak, akik itt nőttek fel, és nem volt hova küldeni őket.


Az ápoltak a faluközösség tagjaivá váltak
„Amióta nincsenek itt a gyermekek, mi is csendben vagyunk. Nem a gyerekzsivaj zavart, hanem az a sok hozzá nem értő, de fontoskodó ellenőr, akiket az évek során végig kellett hallgatni. Mihelyt az ország túlsó felében valamelyik kórházotthonban zűr volt, ők máris rohantak ide, pedig Marosvécsen az elmúlt tizennégy év alatt soha, semmilyen gond nem történt, soha senki el nem marasztalt” – mondta Pokorny László. Az intézet igazgatója annak a több száz külföldi szakértőnek és újságírónak a véleményezésével támasztja alá szavait, akik az intézetet meglátogatták.
Marosvécsen nemcsak a várkastély, hanem a benne ápolt betegsereg is „összenőtt” a faluval. Egytucatnyi beteg naponta lejár a községbe, van, aki postáskodik az intézet számára, mások családoknál segédkeznek, de olyan is akad, aki spórolt pénzével egyszerűen beül a cukrászdába, vagy éppenséggel kimegy flekkenezni. „Az ápoltak egy része komoly keresetre tesz szert azzal, hogy lejár a faluba és családoknál segédkezik. A betegek kinti tevékenységét szociális gondozó követi. Eddig soha, semmiféle visszaélés nem történt, ellenkezőleg: a falubeliek befogadtak egy-egy ápoltat, akit nem cselédnek, inkább családtagnak tekintenek. Gyakran nem háztartási munkára, hanem ünnepi alkalmakra kéreztetik el őket. Mi ennek csak örülni tudunk, elvégre az a célunk, hogy valamennyi gondozottnak normális, a hétköznapihoz közelítő életformát teremtsünk” – fejtette ki Pokorny László. A különleges terápia Marosvécsen szép eredményeket hozott. A csúcsot annak a súlyos depressziós lánynak az esete képezte, aki az őt kikérő családnál megismerkedett egy fiúval, és férjhez ment hozzá. Az asszonyka most is visszajár a kórházotthonba: de nem ápoltként, hanem félmunkaidős ápolóként.