Fotó: Mediafax
2007. július 02., 00:002007. július 02., 00:00
Az első feladat, egy Calistrat Hogaş-novellarészlet mellé hat szómagyarázatot is mellékeltek a tétel összeállítói, tehát még a román anyanyelvű diákok esetében is számítottak arra, hogy nehezen érthető a szöveg. A novella stíluseszközeire vonatkozó tíz kérdés mindegyikére négy pontot kaphattak a diákok. Második feladatként egy rövid érvelő szöveg megszerkesztését kapták feladatul, egy Tudor Vianu-idézet alapján: „Annyik vagyunk, amennyik a tetteink” pró és kontra érvrendszert kellett felépíteni. „Ez a fogalmazás volt a legnehezebb” – mondta a Krónikának Izabella, az egyik végzős, aki úgy értette, hogy a „miért vagyunk a világon?” kérdésre kellett válaszokat megfogalmaznia. „Minden feladathoz írtam valamennyit, remélem, legalább közepes jegyet kapok” – reménykedett Dalma, aki szerint a nehéz tétel ellenére sem kaptak segítséget a tanároktól. „Az elnök szerint túl jók voltak a szóbeli eredmények, ezért most boldoguljunk magunk” – mondták.
A legtöbb diák a harmadik tételt, a legkevesebb két oldal terjedelmű esszé megírását tartotta a legnehezebbnek. Egy, a tananyag részét képező szabadon választott vers tradicionalista költői világát kellett bemutatniuk, szem előtt tartva Nicolae Manolescu irodalomtörténész megállapítását: „A tradicionalizmus egy sajátos stílus, amelyet leginkább a szimbolizmus iskolájából kikerült modern költők használtak”.
Sajtóértesülések szerint maga Manolescu is nehéznek tartotta a feladatot, Cristian Adomniţei oktatási miniszter szerint viszont a 78-as tétel is teljes egészében megfelel az idei érettségi vizsga céljának. Véleménye szerint a teljes négyéves tananyagot tudniuk kell a tanulóknak, és a vizsga célja, hogy az eltérő tudásszintek alapján rangsorolja a diákokat. „A tételeket még februárban közzétettük, és sem a tanárok, sem a diákok, sem a szülők nem tiltakoztak egyetlen tétel ellen sem” – nyilatkozta a miniszter, akit a nehéz tétel miatt dühös diákok – internetes fórumok tanúsága szerint – alkalmatlanság miatt leváltatnának. „Kíváncsi lennék, hányast kapna a miniszter egy ilyen vizsgán, ha egyáltalán meg tudná oldani a feladatot” – írja hozzászólásában az egyik diák.
Ma az anyanyelvi írásbeli vizsgák zajlanak, holnap a matematika-írásbeli, és ötödikéig még két választott tárgyból kell vizsgázniuk a diákoknak. A végleges eredményeket július 10-én teszik közzé.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.