Hirdetés

Kelemen Hunor: összehangolt jogcsorbítás zajlik

Kelemen Hunor szerint Románia „lassan modellértékűvé válik” abban, hogy miként nem alkalmazza az általa ratifikált európai egyezményekbe foglalt kisebbségi és nyelvi jogokat.

Hírösszefoglaló

2016. május 11., 19:242016. május 11., 19:24

2016. május 11., 20:282016. május 11., 20:28

Az RMDSZ elnöke erről azt követően nyilatkozott, hogy Bukarestben fogadta az Európa Tanács szakértőit, akik a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának romániai alkalmazásáról tájékozódtak. Amint az RMDSZ hírlevelében közölte, a szakértői látogatás azzal áll összefüggésben, hogy a román kormány két és fél éves késéssel, 2016-ban jelentést nyújtott be az Európa Tanácshoz a charta ratifikálásával vállalt kötelezettségei teljesítéséről.

Kelemen Hunor az egyeztetésen egyértelművé tette: a romániai közigazgatási intézményrendszerben nem elszigetelt eljárásbeli tévedések következtében csorbulnak a kisebbségi jogok, hanem folyamatos és több területen összehangolt jogcsorbítás zajlik. Az RMDSZ elnöke arról tájékoztatta az ET szakértőit, hogy a 2007-es EU-csatlakozás óta immár nem nehezedik bizonyítási kényszer Romániára, és „szankciók hiányában és az európai integráció visszafordíthatatlansága által bátorítva a kisebbségi jogok alkalmazása elindult a visszafejlődés útján”. Kelemen Hunor szerint a visszafejlődési folyamat már 2007-től érezhető volt, de 2012 után vált hangsúlyossá.

Az RMDSZ azt sérelmezte elsősorban, hogy Románia nem hozott létre a charta előírásainak alkalmazását felügyelő rendszert egyik érintett területen sem. „Azt is tapasztaltuk, hogy a chartába foglaltakat korlátozó előírásokként értelmezik a hatóságok, ami szöges ellentétben áll az egyezmény szellemével” – idézte a hírlevél Kelemen Hunort. Az RMDSZ-elnök azt is nehezményezte, hogy az állam nem szánt anyagi és humánerőforrást a charta alkalmazására, és ez a hiányosság minden szakterületen, de különösen az igazságügyben szembetűnő.

Az ET szakértőit az RMDSZ ügyvezető elnöke és egyes ügyvezető alelnökei tájékoztatták arról, hogy miként csorbulnak a charta ratifikálásakor vállalt nyelvi jogok a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, az oktatás és a közszolgálati média területén. Az RMDSZ korábban árnyékjelentést készített ahhoz a jelentéshez, amelyet a kisebbségvédelmi keretegyezmény ratifikálásakor vállalt kötelezettségei teljesítéséről készített, több mint kétéves késéssel a román kormány.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés