2011. május 19., 06:292011. május 19., 06:29
A civil szervezet e célból rendezi meg május 20-án, pénteken Erdély 2015 – kastélyfejlesztési konferenciáját a bonchidai Bánffy-kastély épületében, illetve udvarán a Transsylvania Trust Alapítvány, a lexikon.ro és az Élő Erdély Egyesület közreműködésével. A csoport szervezte fejlesztési konferenciasorozat harmadik állomásán az erdélyi kastélyok állapota lesz a téma, illetve ezeknek a helyi, illetve regionális gazdasági és társadalmi életben betöltött szerepe. A cél pedig meghatározni azon lépéseket, amelyeket a Kastély Erdélyben programnak követnie kellene ahhoz, hogy közép- és hosszútávon hozzájárulhasson Erdély kastélyainak fenntartható fejlesztéséhez.
A szervezők elvi felvezetőjükben kifejtik: bár a PONT csoport nem kulturális örökséggel, restaurálással foglalkozó szervezet, és nem is turisztikai egység, úgy gondolják, az erdélyi kastélyok kérdését több irányból érdemes megközelíteni. Ezt egyaránt tekintik történelmi kulturális, gazdasági, turisztikai, társadalmi kérdésnek, és úgy vélik, az ágazatokon átnyúló megközelítés elő tudja segíteni, hogy fenntartható megoldások szülessenek a kastélyok jövőjére vonatkozóan. Ezért hálózatba kívánják szervezni azokat, akik az épített kulturális örökséggel foglalkoznak. „A kulturális örökségünk igazán akkor válik értékes részévé a jelenünknek, ha funkcióval látjuk el. A kastélyok szerte Erdélyben családok lakhelyei voltak, generációk nőttek fel és haltak meg, szerelmek és házasságok születtek, emberek tették azzá, aminek az árnyékával ma találkozunk. Ezeket az építményeket akkor lehet csak igaz valójukban és fontosságukban a jelenünk részévé tenni, ha használjuk őket” – olvasható a Farkas András, a PONT csoport elnöke által aláírt dokumentumban, amely szerint ez csupán a helyi és megyei önkormányzatok, civil szervezetek, kulturális intézmények és nem utolsósorban a tulajdonosok, bérlők közötti együttműködés révén valósulhat meg.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!