
Fotó: Krónika
A téliesre forduló időjárás ellenére jelenleg is javában építkeznek a településen, és ha minden terv szerint halad, 2008 nyarán átadják az új iskolát. Hegyesi Viktor, az iskola igazgatója szerint az épület 22 tantermes szárnyának felépítését a kormány az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól felvett hitelből fedezi. A 8 tantermet és két laboratóriumot, valamint tanácskozótermet magában foglaló B pavilon építésébe az önkormányzatnak 422 ezer eurós önrésszel kell beszállnia.
A Bihar megyei városban nagy szükség van az új iskolára, hiszen a Petőfi Sándor Gimnázium 5–12. osztályos diákjai jelenleg életveszélyes körülmények között tanulnak a Stubenberg-kastélyban, míg az 1–4. osztályos tanulókat az egykori városi bíróság épületében oktatják. A valamikor szebb napokat látott, az egykori vár köveiből épült Stubenberg-kastély 1954 óta jelenti az iskolát a településen. A kastély központi részét a 18. században építtette a Dietrichstein grófi család, majd a 19. században a családba beházasodó Stubenberg gróf korszerűen felszerelt épületszárnnyal toldotta meg. A kastély parkját ma is a családtagok ültette fák és cserjék díszítik, a csupasz téglafalakat tavasztól késő őszig a lila akác ágai rejtik el a kíváncsi szemek elől.
A kastélyt az mentette meg a pusztulástól, hogy 1954-ben falai közé költöztették az iskolát. Az azóta eltelt fél évszázad alatt folyamatosan végeztek rajta kisebb javításokat, ám pénzhiány miatt sohasem újították fel teljesen. Az épületet így hatalmas anyagi ráfordítással lehetne megmenteni: akár a térség turisztikai célpontjává is válhatna, hiszen ablakaiból gyönyörű kilátás nyílik az egykori érmelléki lápvilágra. Hegyesi Viktor szerint a kastély teljes felújítása ma már kétszer annyiba kerülne, mint egy új iskola megépítése. A tervek szerint az 5–12. osztályos diákok jövőre már a vadonatúj épületben kezdik az új tanévet, mivel a 2008 júliusában átadandó épületben közel 1300 diák tanulhat.
Hegyesi szerint az 1–4. osztályosok továbbra is az egykori városi bíróság épületében tanulnak, ám úgy tűnik, kormánytámogatással újabb épülettel gazdagodhat a Petőfi Sándor Gimnázium. Sóki Béla Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő tájékoztatása szerint ugyanis Székelyhíd bekerült azon Bihar megyei települések közé, amelyek a megyének előirányzott hét oktatási campus egyikének várományosai. „Ideális esetben a székelyhídi magyar diákok hamarosan egy helyen tanulhatnak majd” – tette hozzá Sóki.
Az iskola diákjainak elvileg már most a szintén kormánytámogatásból épülő sportteremben tarthatnák a tornaórákat, ám időközben elhalasztották az új iskola mellé készülő ingatlan november 24-ére időzített átadását. Gyurcsik Zoltán polgármester szerint azért, mert a sportlétesítmény kivitelezői közölték: legalább 15 napot csúsznak a munkálatok befejezésével. „Az önkormányzat által elvégzendő közművesítési munkálatokat befejeztük, most már csak a brassói kivitelezőkön, de főleg az időjáráson múlik, hogy mikor adják át a sportcsarnokot” – tette hozzá a polgármester. Gyurcsik reméli, hogy az 50 férőhelyes terem legkésőbb karácsony táján használható lesz. Vasadi József alpolgármester azonban másképp magyarázta a késlekedést. „Az önkormányzat nem fejezte be a közművesítési munkálatokat. Javában zajlanak a munkálatok, de kizártnak tartom, hogy az év végéig befejezzük a közművesítést” – nyilatkozta a Krónikának Vasadi.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.