2007. június 25., 00:002007. június 25., 00:00
A kormány múlt héten az ország 34 megyéjét természeti csapás által sújtott térséggé nyilvánította az aszály miatt. Az érintett gazdák hektáronként 600 és 750 lej közötti kártérítést kapnak azokra a földekre, ahol a vetés több mint 30 százaléka tönkrement. A kártérítésekre összesen 500 millió lejt különített el a kormány. Erdélyben Arad, Bihar, Fehér, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Máramaros, Szatmár, Temes és Szilágy megyéket nyilvánították természeti csapás sújtotta területté. Decebal Traian Remeş mezőgazdasági miniszter közölte, tervei szerint július 31-éig kifizetik a kártérítést.
F. N.
A cukorrépában esett a legtöbb kár
Hargita megye területének mintegy 45 százalékát érinti az aszály – közölte Török Jenő, a megyei mezőgazdasági és vidékfejlesztési igazgatóság vezetője. A csapás az öszszesen 12 600 hektárnyi gabonaföld 30 százalékát, illetve a sörárpa-vetés mintegy felét sújtja. A legnagyobb kárt a cukorrépaföldeken okozta a szárazság: 130 hektárból 83-at érint. Török becslései szerint Hargita megyében az idei termés mintegy 30 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.